Teleki, Wallenberg, Liszt: ezt kínálja idén a Nemzeti Múzeum

Liszt Ferencre a most lezárult Liszt-év apropóján, Raoul Wallenbergre pedig 100. születésnapja alkalmából emlékezik a Nemzeti Múzeum egy-egy kiállítással 2012-ben, de január végéig még látogatható a Teleki László – az Országgyűlés halottja című, októberben nyílt időszaki kiállítás is.

Grund
2012. 01. 09. 18:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ebben az esztendőben is látványos kiállításokkal és programokkal, többek között Teleki László, Raoul Wallenberg, valamint Liszt Ferenc emlékét megidéző tárlatokkal várja közönségét a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM).

A 2011-es Liszt-emlékév lezárásaként nyílik meg februárban az állandó történeti kiállításban a Liszt Ferenc-sarok. A új egység olyan egyedülálló műtárgyakat vonultat fel, mint Barabás Miklós híres Liszt-portréja, a művész ékkövekkel pompázó díszkardja, vagy az a nevezetes, Broadwood márkájú zongorája, amely Ludwig van Beethoven hagyatékából jutott a Magyar rapszódiák szerzőjéhez.

Idén emlékeznek világszerte Raoul Wallenberg születésének 100. évfordulójára. Az embermentő svéd diplomata emléke előtt tisztelgő 2012-es Wallenberg-emlékév egyik legfontosabb hazai helyszíneként a Nemzeti Múzeum ad otthont annak a svéd–magyar együttműködésben készülő emléktárlatnak, amelyet január 18. és február 12. között látogathat a közönség.

Márciusban a Budapesti Tavaszi Fesztivál programjaként nyílik meg a múzeumban a 30. Magyar sajtófotó-kiállítás, a Magyar Újságírók Szövetségének hagyományos tárlata, melynek során a tavalyi év termésének legjavával, sok száz emlékezetes felvétellel találkozhat a közönség. A Nemzeti Múzeum ebben az esztendőben is kiállítással vesz részt áprilisban a Tudományfesztivál, szeptemberben pedig a Szakrális Művészetek Hete programjában, végül nagyszabású régészeti tárlattal zárja az évet: a nagyberuházásokat (többek között autópálya-, áruház- vagy lakóparképítéseket) megelőző feltárások során felszínre kerülő kincsek válogatott gyűjteményével várja majd a múzeumba ellátogatókat.

Január végéig még látogatható az 1848–49-es szabadságharc utáni évtized egyik vezető politikusa rejtélyes halálának körülményeit kutató, Teleki László – az Országgyűlés halottja című kiállítás a Pollack-palota rotundájában. A gróf születésének 200. és halálának 150. évfordulója alkalmából október végén nyílt tárlat Teleki életpályáját, reformkori, 1848–49-es és emigrációs működését, öngyilkosságát, temetését és személyének egykori kultuszát mutatja be, míg az emlékkiállítás kísérőrendezvényein a korabeli bűnügyi helyszínelés technikájával is megismerkedhetnek a látogatók.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.