Trafó: magyar kortárs táncosok hete

A kortárs táncé és a magyar kortárs táncosoké lesz a főszerep keddtől egy héten át a Trafó Kortárs Művészetek Házában, ahol a sokszínűség jegyében a kínálatban többek között a keleti harcművészetek is megjelennek.

TK
2012. 01. 08. 8:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kortárs tánchéten a már ismert magyar koreográfusok és fiatal, tehetséges táncosok munkái követik egymást egy héten át, a közönség többek között Barta Dóra táncos-koreográfus új előadását is láthatja – áll a Trafó MTI-hez eljuttatott ismertetőjében.

A tánchéten Maday Tímea Kinga, Hámor József, Eléonore Valere-Lachky és Kun Attila munkái mellett a keleti harcművészetek, az aikido és a kortárs tánctechnikák is megjelennek, valamint táncórák bemutatóját is láthatják az érdeklődők. A rendezvényen olyan koreográfusok és táncosok is részt vesznek, akik már több ízben dolgoztak a Trafóban és olyanok is, akik most mutatkoznak be először.

Az esemény nyitódarabja a Gangaray Dance Company és a Közép-Európa Táncszínház közös produkciója, az ArTeRrOr (Art Techniques Random Opportunities) című előadás, amely három rövid koreográfiából áll.

Január 13-án és 14-én Eléonore Valere-Lachky és a Badora Dance Company műve látható.

A Műhely Alapítvány szervezésében január 15-én látható Az állandó táncórák demonstrációja című est. Az alapítvány 1999-ben indította el Állandó Táncórák programját a Trafó Stúdióban, amelynek célja, hogy a mozogni vágyó fiatalok és idősebbek kipróbálhassák a különböző tánctechnikákat, tanulhassanak a hazai kortárs táncélet kiemelkedő alkotóitól, táncpedagógusaitól. Vasárnap este az érdeklődők többek között Bakó Gábor, Bárdos Adrienn, Berger Gyula, Gál Eszter és Metzger Márta táncórájából láthatnak egy-egy részletet.

A Műhely Alapítvány az idei évadban két alkalommal nyújt betekintést abba, hogy mi is történik egy-egy kurzuson: januárban a különböző táncórákból bemutatott részletek segítségével tájékozódhatnak az érdeklődők, májusban pedig a tervek szerint az órák résztvevőitől látható majd egy rövid koreográfia – közölte a Trafó.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.