Sárkány József művészettörténész, a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Művészettörténeti Osztályának vezetője elmondta: az 5,1 millió forintba kerülő munkálatok keretében átfestették a falakat, mázoltak, felcsiszolták és lelakkozták a parkettát, valamint korszerűsítették a világítási rendszert. Hozzátette, hogy a kiállítás a falak vöröses, okkeres árnyalatának köszönhetően látványosabb lett, a tárlat hangulatához illő új megvilágítás pedig kiemeli, „tüzesebbé teszi” a képeket.
Sárkány József a rekonstrukció szükségességét azzal indokolta, hogy ehhez hasonlóra utoljára két évtizeddel ezelőtt volt mód, a múzeum pedig továbbra is méltó körülmények között szeretné őrizni a műkincseket, páratlan élményt nyújtva a látogatóknak, akikből az elmúlt húsz évben egymilliót fogadtak. A feladatok elvégzéséhez jó alkalmat adott, hogy az alkotások nagy részét kölcsönadták a szegedi és szentesi Csontváry-kiállítás megrendezéséhez, így a múzeumot ideiglenesen bezárták. A kivitelezés révén lehetőség kínálkozott a tárlat anyagának átrendezésére is, arra, hogy másként értelmezzék a képek közötti kapcsolatokat és megpróbáljanak új összefüggéseket bemutatni.
A Csontváry Múzeum kedden délután négy órakor nyílik meg újra az érdeklődők előtt. Ebből az alkalomból ünnepséget szerveznek, amelyen Bertók László Kossuth-díjas költő felolvassa Villanyvilágított fák Jajcéban című költeményét, és megosztja a közönséggel Csontváryval kapcsolatos gondolatait. Az eseményen fellép „A Hetedik” Kortárs Táncműhely, majd Nagy András muzeológus, esztéta tart tárlatvezetést a résztvevőknek.
A baranyai megyeszékhelyen 1973 óta működik a Csontváry Múzeum. Az intézmény Csontváry Kosztka Tivadar (1853–1919) festőművész mintegy 100 alkotásból álló életművéből 42 műtárgyat, ebből 14 grafikát és 28 festményt őriz. A művek a Magyar Nemzeti Galéria, a Janus Pannonius Múzeum és a pécsi önkormányzat tulajdonában vannak.
Tüzesebbek lettek Csontváry képei
Megújultak a pécsi Csontváry Múzeum kiállítótermei; az intézmény a két hónapig tartó rekonstrukciót követően kedden nyílik meg újra a látogatók előtt.
2012. 01. 30. 5:37
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!