Ünneplünk: 100 éves a Universal Stúdió

Egy kis filmtöri, avagy egy filmstúdió életében a centenárium megélése minimum főhajtást érdemel.

Mint annyi amerikai filmes történet, a Universalé is az emigránsokkal kezdődött. Alapítója egy német–zsidó családból származó szőrmekereskedő, Carl Laemmle volt, aki egy amerikai beszerzőkörútja során 1905-ben Chicagóban, 38 évesen találkozott a mozgóképpel egy nickelodeonban (a korban népszerű ötcentes mozi). Rövid számolgatás után úgy érezte, hogy sokkal nagyobb vagyonnal kecsegtető vállalkozás lenne a filmszakma. Első moziját ugyanitt 1906-ban nyitotta meg, majd rövidesen átnyergelt a forgalmazásra, illetve gyártásra is. Többféle és több néven futó filmgyártó céggel is próbálkozott, mire 1912 tavaszán megalapította a Universal Film Manufacturing Companyt New Yorkban. Még ugyanebben az évben megnyitotta kaliforniai filmgyártó részlegét a nyugati parton, s elkezdte hivatalosan is használni a Universal cégért. Laemmel beült az elnöki székbe, s mindinkább a nyugati partra összpontosította működését. (A többi stúdióhoz hasonlóan a napsütéses órák magas száma és a változatos domborzati viszonyok miatt. Így születik meg fokozatosan Hollywood a stúdiók berendezkedése során.) 1914 márciusában vették meg azt a 230 hektárnyi földterületet, ahol az évek során kiépült egy egész filmváros, Universal City.

A tízes évek viszonylag csendesen teltek a Universal életében, elsősorban westerneket, vígjátékokat és akció-kalandtörténeteket készített a némafilm eme szakaszában a stúdió. Nem tartozik a sikertörténetek közé, hogy a húszas években sikerül lemaradniuk Disneyről. Walt Disney és kezdeti tettestársa, Ub Iwerks a Universalnál találja ki első sikeres karakterüket, Oswaldot, a szerencsés nyulat. A jogtulajdonos viszont a stúdió volt, aki alkudozni kezdett Disneyvel, s ő végül némi karaktermódosítással létrehozta Mickey egeret, majd önállósodott. Bár Oswaldot végül gyártotta saját hatáskörében a Universal, fejlődniük nem sikerült, s animációban nem játszottak az ígéretes kezdet után meghatározó szerepet.


A húszas években a játékfilmgyártásban néhány apróbb sikert leszámítva (A Notre Dame-i toronyőr, 1923; Az operaház fantomja, 1925) nem sikerült a vezető stúdiókkal (MGM, Warner Bros.) tartani a lépést. Emellett sokak rosszallását váltotta ki, hogy 1928-ban fia, Carl Laemmle jr. 21. születésnapi ajándékként megkapta a papától a bársonyszéket. Junior igyekezett bizonyítani, készített részben hangos (Show Boat, 1929) és részben színes filmet (Broadway, 1929), bizonyítva nyitottságát a technikai újításokra. Ezeknél sokkal nagyobb sikert arattak a Nyugaton a helyzet változatlan Erich Maria Remarque regényadaptációval, amelynek rendezője, Lewis Milestone a legjobb film Oscar-díjáig lavírozta a Universalt, Milestone pedig a rendezői Oscart is megkapta. A mai napig az egyik legjobb háborús filmnek tekintett alkotás az egyik első, első világháborúval foglalkozó hollywoodi film volt.


A harmincas években a Universal elkötelezte magát a hangosfilmmel és a horrormozikkal. Az összes jelentős brand az ő birtokukban volt, s több tucat Drakula-, Frankenstein-, Múmia-, Farkasember-, Láthatatlan ember-filmet készítettek a negyvenes évek végéig. Itt vált világsztárrá a mi Lugosi Bélánk (eredeti nevén Olt Aristid), Boris Karloff, Lon Chaney, a rendezők közül pedig a Drakulát jegyző Tod Browning. A filmek önálló tematikaként maradtak fenn a filmtörténetben, s a mai napig Universal-horrofilmekként köznevesültek a kánonban.


A sikerek közepette 1936-ban Laemmle végleg visszavonult és cégét eladta a Standard Capitalnak. Igaz, nem annyira önszántából: egyszerűen kizárták a cégből, miután kölcsönt kért a Show Boat hangosfilmváltozatának készítéséhez, s fizetésképtelenné vált. Ezen mit sem változtatott, hogy a megcsúszott költségvetésű film végül hatalmas sikert aratott. A következő évtizedek jellem és egyéniség nélküli, csendes középszerűséget hoztak a Universalnak, amely különféle kölcsön-megállapodásokkal igyekezett presztízsalkotókat szerezni. A sztárkultusz közepette így fordult meg náluk James Stewart, Marlene Dietrich, Fritz Lang és a David O. Selznickkel kötött kölcsönszerződés értelmében forgatott náluk kétszer hollywoodi pályafutása elején Alfred Hitchcock is (Szabotőr, 1942; A gyanú árnyékában, 1943).

Mellettük leginkább több tucat, változó színvonalú, de népszerű Abbott és Costello vígjátékkal maradt talpon a Universal. A negyvenes-ötvenes-hatvanas években többször adták-vették a vállalatot, ahol azért alkalmanként klasszikusok is készültek. Douglas Sirk sikeres melodrámái mellett a megzabolázhatatlan Stanley Kubrick itt készítette a monumentális Spartacust (1960), Gregory Peck a hasonlóan nagy klasszikus Ne bántsátok a feketerigót (1962), amelynek három Oscar-díja közül az egyiket Peck nyerte briliáns alakításáért.

Hatalmas szerencséjükre a „fekete-fehér tévéfilmjellege” miatt a Warnertől a Psychoval kiebrudalt Hitchcockot befogadták, aki nemcsak filmtörténetet csinált Anthony Perkinsszel, de náluk forgatta a Madarakat és a kései – kevésbé sikerült – Hitchcock-mozikat is. Eközben az ötvenes években a tévédivíziót is létrehozzák és folyamatosan fejlesztik.


A hetvenes években felragyogott a Universal csillaga, s jó választásaik közül is a legjobbnak Steven Spielberg felkarolása volt. A legnagyobb bakijukat is érdemes megemlíteni: bár az American Graffiti nagy kasszasiker volt a Universal számára, amikor rendezője George Lucas előállt egy űr-western-mese trilógia ötletével, hülyeségnek találták, s elküldték vele. Szegény Csillagok háborúja, nem sokon múlott, hogy polcra kerüljön örökre. Nem úgy Spielberget, aki itt készítette A cápát, majd a stúdió legnagyobb kasszasikereinek zömét a Dreamworks 1994-es alapításáig ő szállította rendezőként (E.T., Jurassic Park, Schindler listája) és producerként (Vissza a jövőbe-trilógia) egyaránt. Pedig A cápa majdnem kínos felsülés volt, ahol a nyílt tengeri forgatás rémálom volt, Bruce, a műanyag cápa folyamatosan elsüllyedt a tengerfenékre, túllépték a költségvetést, s Spielberg idegösszeomlással menekült el a premier elől. A happy endet követő sikertörténet pedig mindenki számára ismert.


Igazságtalanok lennénk, ha megfeledkeznénk a hetvenes évek további nagy Universal-bemutatóiról, ami jól példázza, hogy a stúdió hogyan ért a csúcsra, megelőzve a Warner Bros.-t és a hanyatló MGM-et. A katasztrófafilmek mellett (Airport-filmek, 1970–79; Földrengés, 1974) tőlük indult Burt Reynolds a Smokey és a Banditával, valamint 1973-ban nekik sikerült összerakniuk ismét Paul Newmant és Robert Redfordot a hét Oscar-díjat nyert A nagy balhéban.

A nyolcvanas évek természetesen az E.T.-től volt hangos, amely sokáig minden idők legnagyobb bevételt elért mozija volt, s remek franchise-nak bizonyult a Vissza a jövőbe is, amely gyorsan trilógiává nőtte ki magát az évtizedben.


Minden idők legjobb éve számukra feltehetőleg 1993 volt, amikor egyszerre mutatták be a Jurassic Parkot és a Schindler listáját. A két film együtt 10 Oscar-díjat nyert, a Jurassic Park minden idők legnagyobb bevételt elért filmje lett, amivel saját magukat előzték meg – az addigi uralkodó ugyanis az E.T. volt. Spielberg karrierje mellett a Universalnak is ez volt az aranyév. Spielberg távozása óta már nem egészen úgy mennek a dolgok, mint előtte (azért volt közben Amerikai pite, Apádra ütök, A Bourne rejtély és Halálos iramban – s az összes folytatásuk), s tavaly a legnagyobb hat stúdió közül csupán az ötödikek lettek, de amerikai mozibevételeik még így is átlépték az 1 milliárd dollárt, köszönhetően a Koszorúslányoknak, a Halálos iramban ötödik részének és a Hopp című animációnak. Igaz, a tavalyi év egyik legnagyobb bukását is ők produkálták a Cowboyok és űrlényekkel (163 milliós mamutköltségvetés, s világszerte mindössze 174 milliós bevétel), valamint annyira kevés pénzt Tom Hanks két évtizede nem hozott, mint a Larry Crowne Julia Robertsszel (de legalább csak 30 millióba került és így az 52 már nem is olyan ciki bevétel).

2004 óta a Universal egy hatalmas médiakonglomerátum része. A General Electric égisze alatt létrejött az NBC Universal, amelyben az előtagot az egyik vezető országos közszolgálati tévécsatorna jelenti. Emellett hatalmas bevételt termel a vidámparkjuk is.

Az idén 100 éves stúdió a jeles alkalomhoz vadonatúj logót készíttet és nem feledkezik meg az elmúlt időszak kultfilmjeiről sem. A születésnap alkalmából tizenhárom korábbi kasszasikert, többek között a Madarakat, az 1991-es Drakulát, a Frankensteint, a Cápát, a Schindler listáját, a Távol Afrikátólt és a Nagy balhét is teljes egészében restaurálják. A felújítás filmenként három-hat hónapot vesz igénybe és több mint 600 000 dollárba kerül darabonként. „Az alkotások közül párat egy könyvre hasonlító díszdobozban adunk majd ki, olyan kísérőanyagokkal, amiket a közönség eddig nem láthatott. A századik év igazi mérföldkő, amit a legmegfelelőbben a filmekkel ünnepelhetünk meg” – mondta Ron Meyer, a cég elnöke. Ez a dicső múlt ennyi figyelmet mindenképp megérdemel.