Alkony Párizsban: Mindörökké Callas
Valószínű, hogy Maria Callas inkább rendkívüli előadásmódjával, hangi adottságaival, nem pedig dívaságával maradt fenn az utókornak, az egykori versenytársra, az anno ájultan imádott Renata Tebaldira például ma már alig emlékszik valaki. A lemezeladási statisztikák tükrében legalábbis ez a kép, meg hát ki tudná ma már megmondani, melyikük volt a ,,Coca Cola„ és melyikük a ,,besavanyodott pezsgő” – hogy egyik ,,színvonalas„ csörtéjüket idézzük. Minden idők egyik legjobb szopránja, a hajdani címlapsztár és közönségkedvenc, no meg ügyeletes botrányhős ötvenhárom évesen magányosan halt meg Párizsban. Halálának oka máig vitatott, ám ez a dráma nem foglalkoztatja Franco Zefirelli 2002-es filmjét. A Mindörökké Callas csak elképzeli Callas utolsó napjait, amelyeket az egykori menedzser szenzációs ajánlata dob fel, hogy nőként és művészként is visszaszerezhesse önbecsülését a saját lemezeit hallgató hisztérika. Egy kis báj, egy kis szépelgés, húzónévnek ott van Fanny Ardant és Jeremy Irons, Callas dolbyban a tudatlan ifjú tömegeknek – tipikusan közepes művészmozi, teli jó szándékkal és klisével. Limonádé.
Mexikó esszenciája: Frida
Eredetileg a mindig mohó Madonna akarta játszani, végül Salma Hayek nyolcéves kőkemény meló után happolta el a popdíva elől a mexikói festőnő szerepét. Ő maga producerként is a film mellé állt, végül egy a filmes szakmában szinte ismeretlennek számító színházi rendezőt, Julie Taymort kérte fel a munkára. A Frida Hayden Herrera 1983-ban megjelent biográfiája alapján készült el. Salma Hayek rendesen elkapta a szerepet – Oscar-díjra is jelölték érte, végül ő nem, csak a film zenéje meg a smink kapott szobrocskát. Egy szerencsétlen sorsú festőnő érzelemdús élettörténetét követi végig Taymor mozija. Ott van az egész életét meghatározó fiatalkori buszbaleset, Diego Riverával való viharos és marakodással teli szerelmi és intellektuális kapcsolata, amiből soha nem tudott kikeveredni egyikük sem. A filmet is végigkíséri a gyermektelenség fájdalma, megjelennek a leszbikus kalandok, a Sztálin-imádat és a nagy egymásra találás Trockijjal is – a szélsőbal szexepil vonzásába sodort pár élete nem volt nászmenet. Valóság és szürrealizmus keveredik a filmben, miközben Frida leghíresebb képei elevenednek meg és válnak érthetővé egy olyan néző számára is, aki előtte nem ismerte az életművét. Salma Hayek mellett erős szereplőgárdával bír a film: Alfred Molina a kicsapongó férj és vadkommunista festő, Diego Rivera szerepéért jócskán felszedett magára, Antonio Banderas radikális komcsiként tűnik fel, Geoffrey Rush pedig Trockijjá változott. A film óta a Frida-kultusz pedig az egész világon végigsöpört.
Az első női divatcézár és egy titkos szerelmi sztori: Coco Chanel és a Coco Chanel & Igor Stravinsky
A világfelforgató divattervező pályájának kezdetét dolgozza fel Anne Fontaine filmje. Audrey Tautou pedig végre levetkőzte a hozzátapadt Amélie-figurát. Egy brand megszületésének első lépéseit követi végig a film a kezdetektől az első nagy kollekció piacra kerüléséig. Szerelmek, szenvedély, parfümök, szabásminták és Gabrielle Chanel, a huszadik századi független, önálló nőideál megtestesítőjének belső vívódásai.
Ahol a Coco Chanel véget ér, ott kezdődik el a Coco Chanel & Igor Stravinsky. A holland származású Jan Kounen (Dobermann) Chanel szerepét a markánsabb karakterű Anna Mouglalis-ra osztotta, sokak nehezen tudtak azonosulni az általa megteremtett karakán és titokzatos nagyasszony figurájával. A Coco Chanel & Igor Stravinsky is csak egy kis szeletét ragadja ki a tervező életének. Chanel és az orosz zeneszerző 1913-as túlfűtött liezonját idézi meg ez a változat, amely a maga korában méltán verte ki a biztosítékot. Az oroszországi forradalom elől menekülő művészt Coco feleségestől-családostól fogadta be. Stravinskyt a dán Mads Mikkelsen (Ádám almái, Casino Royale) játszotta, nem csak zongorázni tanult meg a szerep kedvéért, de az orosz akcentust is tökéletesen hozza.
Halálos kórral küzdve: Kifutó a semmibe
Gia Marie Carangie, a hetvenes évek második felének szupermodellje rövid és ragyogó karrier után elszomorító gyorsasággal ért a lejtő aljára. Mindössze huszonhat évet élt, de az utolsó esztendőkben már a halálos kórral küzdött, amelyet akkoriban még csak „egyfajta immunhiányos betegségként” emlegettek, kezelni pedig szinte egyáltalán nem tudták. Szomorú elsőség: Gia volt az első híres nő, aki az AIDS áldozata lett. A történet Michael Cristofer rendezőt ihlette meg; a Kifutó a semmibe 1998-ban készült el Angelina Jolie főszereplésével, a modell emlékirataira és édesanyja visszaemlékezéseire támaszkodva, csak a neveket változtatták meg. Angelina Jolie hitelesen alakítja Giát, a tizenhét éves késdobáló kamaszt, a körülrajongott szexszimbólumot és a kétségbeesett drogfüggőt éppen úgy, mint az élete utolsó napjait élő emberroncsot. Nem csoda, hogy a film a legtöbb díjat (többek között 1999-ben a Golden Globe-ot is) ezért az alakításért zsebelhette be.
Anekdoták útvesztőjében: Hamvadó cigarettavég
A harmincas-negyvenes évek ünnepelt színésznője, Karády Katalin és Ujszászy István angolbarát vezérőrnagy között szövődött románc sok évtizedig kedvelt kávéházi történet volt a szürke Kádár-korban, amelyet a termékeny dalszerző és nagy mesélő, G. Dénes György, alias Zsüti is éltetett. Bacsó Péter 2001-es filmjét, a Hamvadó cigarettavéget Zsüti jócskán kiszínezett anekdotáira építette, ám egy kosztümös film esetében az oral history kritikátlan tisztelete nem feltétlenül jó döntés. A filmmel ellentétben Zsüti nem volt Karády házi szerzője – mindössze öt dalt írt neki –, a Hamvadó cigarettavég Hegedűs Tamás slágere, nem pedig Zsütié, Ujszászy sorsát pedig nem németellenessége, hanem az ÁVH pecsételte meg – és még lehetne sorolni. A meseszerű sztorik között kapkodó film biztos pontja Nagy-Kálózy Eszter és Cserhalmi György, ritka pillanata pedig a Magyar Nemzet egykori szerkesztőségének megidézése: máig „titokként” kezelik, hogy a polgári konzervatív lap zászlóshajója volt a náciellenességnek.
A Kék angyal-mítosz: Marlene
1929-et írunk, a még enyhén molett Marlene Berlinben él férjével és a kislányával. Jelentéktelen szerepek közt ingázva, semmi pénzből tartja fenn életüket. Aztán minden megváltozik: a sors Josef von Sternberggel, a Kék angyal rendezőjével hozza össze. Dietrich a Kék angyal buja lokáltündérével egycsapásra ismertté válik, és meg sem áll Hollywoodig. A valós és fikciós elemekből összeeszkábált melodráma nem éppen a jól sikerült életrajzi filmek sorát gazdagítja. A „Szőke Vénusz” giccsesen fest Joseph Vilsmaier filmjében: különös kisugárzását, megfejthetetlen, titokzatos személyiségét egy fehérmájú démon szintjére alacsonyítja le. Katja Flint, bár nagyon hasonlít a német mítoszra, csupán pillanatokra hozza Marlene Dietrich utánozhatatlan alakját. És a titokhoz egy lépéssel sem kerültünk közelebb.
A veréb szépsége: Piaf
Van A gyűlölet című filmben egy emlékezetes jelenet: Párizs színes bőrű bandák által uralt külső negyedében, a panellakás nyitott ablakában áll a fiatal gettólakó és lemezeket pörget – a külvárosok népe felett Edith Piaf énekhangja száll a szkreccshangok foszlányai között. Vagyis Piaf emléke-alakja-dalai olyan mélyen ivódtak a francia kultúra szövetébe, hogy lényebében egyenlőségjel tehető a franciaság és az utca koszából a legnagyobb színpadokra feljutott csalogány személye között. Piaf élete kiált a film után: küzdelmes gyermekkor után, mely a bordélyházak mélyéről indul, a csúnyácska csavargólány megízleli a mindent elsöprő siker ízét, de a lelki kínok végigkísérik egész pályafutását. Életének vége igazi pokoljárás, amit a feldolgozhatatlan szerelmi veszteség (ökölvívó szeretője repülőgép-szerencsétlenség áldozata lett) és a testi nyavalyák kísérnek. Nem érdemes tehát kiglancolt, színes-szagos mozira számítani – a Piaf kendőzetlenül mutatja be egy hatalmas tehetség kálváriáját.
Végezetül – a szőke szexszimbólum titkai: Egy hét Marilynnel
Minden idők leghíresebb szőkéje továbbra is makacsul izgatja a szélesebb közvélemény fantáziáját. Most éppen egy egész estés játékfilm mesél a színésznő nem kevés különös szerelmi kalandjai közül az egyik legkülönlegesebbről, de a Marilyn-ipar marketingje amúgy is megállíthatatlanul pörög. Részletes írásunk a friss hazai premierfilmről itt olvasható.
További izgalmas filmtörténeti csokraink itt érhetőek el.
