Kísért a bűnös múlt a budapesti szórakozóhelyen

Mi hozza össze a légies dzsesszt és a pszichedelikus rockot? A népzene, mint az köztudott – jelentené Safranek, a Macskafogó csinovnyikja. Ezt támasztja alá a Napra és a Tárkány Művek közös szombati koncertje is.

Lóska Márton
2012. 02. 03. 20:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Első hangzásra szöges ellentétben áll a Tárkány Művek muzsikája a Napra „rúgjuk ki a ház falát” zenéjével, de a közös gyökerek, azaz a népzene mégis összeköti a két formációt. Emellett a fiúk a bűnös múlton is osztoznak. A Naprából Both Miklós gitáros, Hegedűs Máté prímás, Bobár Zoltán brácsás, míg a művekből Tárkány-Kovács Bálint cimbalmos együtt húzta a talpalávalót a Rekontra zenekarban, mely a hőskorban a budapesti Pótkulcsban perdítette táncra a nagyérdeműt.

Tárkány-Kovács Bálint az MNO-nak elmondta, hogy a két együttes összerakja, amije van az A38-on megrendezett koncerten: a Napra-tagok egy kis „gitártépés” erejéig vendégszerepelnek a művekben, s Both Miklóst meg is énekeltetik, ha már arra jár. Az együttesvezető hozzátette, nagyon szívesen viszonozzák a fogadjistent, ha az este úgy alakul, de erre már csak a helyszínen derül majd fény, mint az köztudott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.