Koreai Kulturális Központ nyílt Budapesten

Koreai és magyar művészek ünnepi műsorával nyitotta meg kapuit pénteken a Koreai Kulturális Központ Budapesten.

PR
2012. 02. 10. 19:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A műsorban a Koreai Hagyományos Előadóművészeti Központ előadása és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóinak koncertje után elhangzottak a többi között koreai és magyar népdalok, majd a közönség taekwondo bemutatót láthatott.

Nam Kvan Pjo, az ázsiai ország magyarországi nagykövete ünnepi beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar és a koreai együttműködés eredményeképpen jöhetett létre a központ, melyet koreaiak terveztek és magyarok építettek fel. A nagykövet azt is hangsúlyozta, hogy a jelképként is felfogható kulturális centrum lehetőséget biztosít és alkalmat teremt egymás kultúrájának mélyebb megismerésére.

Magyarország a kelet-európai blokk országai közül elsőként épített ki diplomáciai kapcsolatot Dél-Koreával 1989-ben – idézte fel Cshoj Kvang Szik dél-koreai kulturális miniszter köszöntőbeszédében. Mint mondta, a két ország a filozófia és a kultúra terén egyaránt sok hasonlóságot mutat egymással. A megnyitón Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter reményét fejezte ki, hogy a központba ellátogató magyar emberek jobban megismerkedhetnek a koreai kultúrával.

Az új Koreai Kulturális Központ a Dél-Koreai Kulturális Minisztérium kezdeményezésére jött létre Magyarországon, a régióban egyedülálló módon. Európában jelenleg hat országban – Franciaországban, Nagy-Britanniában, Németországban, Oroszországban, Lengyelországban és Spanyolországban – működik ilyen intézmény.

A XII. kerületben található intézményben a látogatókat mintegy 3 ezer, Koreával kapcsolatos könyv és multimédiás anyagot tartalmazó könyvtár, teaszalon, koreai kézműves tárgyak kiállítása, valamint hang- és fénytechnikával, kijelzőberendezésekkel felszerelt művészeti csarnok várja. Az érdeklődők részt vehetnek koreai nyelvórákon és főzőtanfolyamon, filmvetítéseken, megismerkedhetnek koreai táncokkal, zenével és sporttal.

A diplomáciai kapcsolatok felvételét követően 1989-ben a két ország kormánya Kulturális és Oktatási Kormányközi Megállapodást kötött Szöulban, melynek keretén belül kétéves munkatervekben határozták meg az együttműködés konkrét formáit. A két ország kulturális együttműködésének gyümölcse a többi között az, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetemen koreai szak is választható, vagy hogy a magyar televíziós csatornák koreai sorozatokat vetítenek. A két ország közötti kulturális kapcsolatok kiemelkedő eseményének tekinthető a 2011. június 21-én nyílt koreai művészeti tárlat, vagy az, hogy a diplomáciai kapcsolatfelvétel 20. évfordulójának alkalmából 2009-ben a Koreai Nemzeti Táncegyüttes Magyarországra, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem szimfonikus zenekara pedig Koreába látogatott – olvasható a központ honlapján.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.