Mindjárt itt a frankofón filmcunami

Tizenegy frankofón ország 23 filmje lesz látható Budapesten a 2. Frankofón Filmnapokon, amelyet február 23. és március 2. között rendeznek meg az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

tg
2012. 02. 16. 15:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tizenegy frankofón ország 23 filmje lesz látható Budapesten a 2. Frankofón Filmnapokon, amelyet február 23. és március 2. között rendeznek meg az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A filmnapokat követően a francia kötődésű alkotások mustrájának 8 filmjét öt vidéki nagyvárosban is vetíteni fogják március 2. és március 31. között – hangzott el a rendezvényt ismertető sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

Julien Couzy, a budapesti Francia Intézet igazgatóhelyettese elmondta: a belga, bolgár, Burkina Faso-i, egyiptomi, kanadai, libanoni, marokkói, román, svájci és tunéziai filmeket felvonultató rendezvény célja, hogy bemutassák a frankofón filmművészet gazdagságát a legkülönfélébb filmes műfajokon és a legtehetségesebb filmrendezők alkotásain keresztül. Az igazgatóhelyettes megjegyezte, frankofónia alatt azon országok közösségét értik, amelyek a francia nyelvet is használják a mindennapokban. Julien Couzy második alkalommal megrendezendő filmnapok újdonságaként említette, hogy az idén először Szegeden, Pécsett, Szolnokon, Miskolcon, Debrecenben is tartanak vetítéseket.

Julien Couzy kitért arra is, hogy az idei mustra „ambiciózusabb” a tavalyinál, hiszen többnyire új alkotásokat láthat a magyar közönség. A programot ismertetve elmondta: a mustrán meghatározó szerepet kapnak a dokumentumfilmek. Külön szekció foglalkozik például a 2011-es arab tavasszal egy tunéziai és hat egyiptomi filmen keresztül. A Különleges vetítések elnevezésű szekció keretében az Esti mesék című francia animációs filmet és egy meglepetésfilmet láthat a közönség.

Rosemonde Roussey, az intézet audiovizuális referense elmondta: a válogatás egyik fontos szempontja volt, hogy a vetítendő filmek nemzetközi fesztiválokra is beválogatott, friss alkotások legyenek. Ilyen lesz például a fesztivál nyitófilmje, az És most merre? című libanoni vígjáték, amely 2011-ben a torontói és a namuri fesztivál közönségdíját nyerte el, vagy a Polisse című francia rendőrdráma, amely Cannes-ban elnyerte a zsűri díját. A referens megjegyezte, hogy a filmnapok keretében több premiert tartanak: vetítik a The Artist – A némafilmes című francia-belga drámát, továbbá a már említett Polisse mellett magyar forgalmazásba kerül a Bordélyház című, Bertrand Bonello rendezte francia filmdráma és a Legszebb dolog című francia vígjáték. Ez utóbbit Rémi Bezancon rendezte. Az alkotó – aki 2010-ben a Titanic Filmfesztivál vendége volt – a filmnapokra újra Magyarországra látogat.

A fesztivál vendége lesz továbbá Lina Ben Mhenni tunéziai „cyberforradalmár”, újságíró, egyetemi tanár, aki a tunéziai felkelés idején szerzett világhírnevet blogbejegyzéseivel. Elhangzott: ő a tunéziai forradalomról szóló, Többé már nem félünk című dokumentumfilm egyik főszereplője. Szintén Budapestre érkezik Khaled Youssef egyiptomi forgatókönyvíró és rendező, akinek öt filmjét tűzi műsorra a fesztivál. Rosemonde Roussey a kínálatból kiemelte a többi között a Bayriri, a haza című Burkina Faso-i filmdrámát, amely az elefántcsontparti etnikai konfliktusok áldozatainak állít emléket, a Kapás van! című francia vígjátékot, valamint Az eladó című kanadai filmdrámát.

A filmeket többnyire magyar felirattal vetítik, de 11 alkotás hangalámondással lesz látható – tette hozzá a referens, aki kiemelte, hogy a részletes program az intézet weboldalán, illetve a Pesti Est különszámában érhető el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.