Budapesten két 12 évfolyamos iskolát is elneveztek róla, ezenkívül számtalan vidéki, határon túli és nemzetközi intézmény viseli a nevét, nem beszélve arról a temérdek énekkarról és kamaraegyüttesről, amelyet nemcsak a Kodály név fémjelez, de a nyomdokaiba lépve igyekszik méltó, élő emléket állítani a XX. század egyik legnagyobb magyarjának.
Magyar, német, zeneszerzés
Nem túlzás azt állítani, ami az egyetemes komolyzenében Johann Sebastian Bach, az a magyar kórusmuzsikában Kodály Zoltán – a világ megannyi pontján, ahol emberi énekhangok együtt megszólalnak, ismerik műveit. Bizonyára lehetett volna belőle kitűnő német és magyar szakos tanár is, minekutána a Pázmány-egyetemre jeles érettségit követően bejutott. A szerteágazó érdeklődésű Kodály ellenben az egyetemre lépvén beiratkozott az Országos Magyar Királyi Zeneakadémia zeneszerző tanszakára, ahol 1904-ben, 22 évesen diplomát szerzett, majd „ismétlőként” maradt az akadémián. Két esztendő alatt ledoktorált (A magyar népdal strófaszerkezete), majd Vikár Béla fonogramgyűjtő hatására népdalgyűjtésbe kezdett, így került kapcsolatba és örök barátságba Bartók Bélával. Már tanulmányai alatt számos, tizenévesen komponált művét bemutatták.
Berlini és Párizsi tanulmányútjáról hazatérve, még mindig csak 25 éves korában már a Zeneakadémia katedráján találta magát. Amit talán kevesebben tudnak a „hangok (második) nagy tanáráról” (az első Vörösmarty Mihály leírása szerint Liszt Ferenc, a zongora-előadóművészet forradalmasítója volt), hogy 1909 és 1920 között kizárólag hangszeres műveket írt, ezt követően azonban fontos zenetörténeti hiánypótlásba kezdett: sorra zenésítette meg a magyar irodalom klasszikusainak műveit – a Megkésett melódiák dalsorozatcím éppen arra utal, hogy a Balassiék, Csokonaiék, Kölcseyék, Aranyék idején még nem létezett dalkultúrát meg kell teremteni. Közben nem fordította el figyelmét a kortárs irodalomról (például Ady) sem.
Befektette talentumát
Az első világháború megakasztotta gyűjtői munkájában, de így is hasznossá tette magát: folyvást publikált ismeretterjesztő, tudományos jelleggel. 37 éves sem volt még, amikor kinevezték a Zeneakadémia második emberévé. A zeneszerzői tevékenységét ezekben az években szüneteltető Kodály 1923-ban jelentkezett a Budapest 50. születésnapjára komponált Psalmus Hungaricusszal, ezt két hónap alatt vetette papírra. Innentől Kodály volt Magyarország első számú zeneszerzője. Ismertségét és elismertségét újra befektette, így indult útjára az Énekszó és a Magyar Kórus című folyóirat, amelyek célzottan az egyházi zene és az iskolai zeneoktatás megreformálására irányultak – ekkor kezdett nagy számban gyermekkórusműveket is írni. A nemzetközi ismertség sem váratott magára sokáig, előbb Amszterdam, majd Chicago rendelt tőle jubileumi művet. (Túrót eszik a cigány címet viselő népdalfeldolgozása a YouTube-on számos külföldi kórus előadásában megtalálható.)
Kodály Zoltán az 1930-as évektől már egyértelműen azt helyezte előtérbe, hogy zenetörténeti emlékek híján a népzenéből merítsen – egy új tudományágat alapított: az összehasonlító népzenetudományt. 1941-ben már nemcsak az iskolás gyermekek szisztematikus zeneoktatását követelte, hanem az óvodásokéért is mindent megtett, miközben megjelentette a többszólamú éneklés „gyakorlati tankönyvét” (Bicinia Hungarica). Zenepedagógiai tervei fővárosi és országos támogatást élveztek.
A világháborús veszély idején a nemzeti függetlenség iránti törekvésből írta meg először a Norvég leányok című kórusművét, majd sorban a Petőfi-kórusokat. 1942-ben nyugdíjas tanárként oktatott tovább a Zeneakadémián – a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntették ki, és ezt az évet a Magyar Dalegyesületek Országos Szövetsége Kodály-évvé nyilvánította. 1945-ben az MTA rendes tagjává választották. A háború lezárásakor zsidókat bújtatott, amiért ő maga is arra kényszerült, hogy egy zárdapincében rejtőzzön el. E helyütt született a Missa Brevis, aminek már korábban elkészült orgonaváltozatát 1945 februárjában mutatták be az Operaház ruhatárában.
Minden időszakban elismert
1958-ban megözvegyült, majd egy évvel később feleségül vette az 1940-es születésű Péczely Saroltát – ő máig a Kodály-társaság tiszteletbeli elnöke.
A világháború után sem szűnő népszerűsége és elismertsége okán a Nemzetgyűlés egy külön törvény alapján tizedmagával tagjai közé fogadta Kodályt, aki 1949-ig az MTA elnökeként is szolgált. 1948-ban, 1951-ben és 1957-ben is Kossuth-díjjal tüntették ki; a forradalom idején az MTA tiszteletbeli elnöke volt. 82 esztendős korában portréfilmet készítettek róla, két évvel később hunyt el, szívrohamban.
