A múltba csöppenhetünk

Korhű ruhák bemutatójával, filmrészletekkel és kuplékkal idézik meg a múltat március 25-én a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban.

WA
2012. 03. 10. 9:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A moziban és az utcán 11 órától az 1920–1930-as évek hangulatát idézik fel rikkancsokkal, cipőpucolókkal, virágárus lányokkal, kiscselédekkel, nagy kalapos úri dámákkal és verklissel. Odabent a kávéházi zongorista korabeli kuplékat és slágereket játszik, az orfeum fellépői pedig a kor dalait éneklik. A századfordulós filmrészletek Bencze Ilona, Pásztor Erzsi, Szacsvay László, Bozsó József, Nyírő Bea, Teremi Trixi, Albert Péter, Vida Peti, Bácsatyai Gergely és Bíró Péter zongorista segítségével kelnek életre.

Az előtérben a gyerekek drámapedagógus, jelmeztervező segítségével térhetnek vissza a múltba és sajátíthatják el a kor viselkedési normáit, emellett korhű ruhák divatbemutatója szórakoztatja a látogatókat.

A rendezvény előtt, 9 órától az érdeklődők angol nyelven vezetett,1,5-2 órás sétán vehetnek részt a Józsefvárosban, a találkozó a 32-esek tere emlékműnél lesz. A rendezvény zárásaként az Uránia mozitól 14 órakor induló, magyar nyelvű múltidézésére invitálják a közönséget. A sétákat rendhagyó történetekkel és játékos feladatokkal színesítik. A programok ingyenesek – közölte a Józsefvárosi Önkormányzat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.