A trendgyilkosokra is szükség van

„Részemről zenélni szeretek és számokat írni, az ötleteimet megvalósítani” – mondja a göteborgi metált játszó Divine Damnation gitárosa.

– Már megjelent a lemezetek, ami kellően sötét és súlyos, ráadásul ingyenes. Milyen a visszhang?
– Hosszas kiadókeresés után úgy döntöttük, hogy az online megjelenést választjuk, és ingyenesen elérhetővé tesszük a lemezt. Sajnos be kellett látnunk: egy magyar zenekar kevésbé egzotikus a külföldi kiadóknak. Február elsején a Concertphotos.hu oldalára került fel a lemez, és a letöltési link elérhető a Facebook-oldalunkon is. Visszhangja elég vegyes, pozitív visszajelzések leginkább egy kisebb magtól érkeztek, akik a göteborgi death metal hívei. Sokak egészen mást vártak a lemeztől, talán hogy jobban meglovagoljuk a trendet, de nem igazán értettem az ilyen jellegű reakciókat...

– Mely zenekarok, zenei hatások inspirálnak titeket?
– Alapjában véve az északi, onnan is a már említett göteborgi vonal. Személy szerint olyan zenekarok, mint például az In Thy Dreams, vagy az A Canorous Quintet, és persze sorolhatnám hosszasan. Ezenfelül rengeteg zenekart – szerteágazó műfajokból – hallgatunk, és ez érezhető is a számokon; black/death metal, progresszív metál, dzsessz satöbbi.

– Összeszokott zenekarnak tűntök. Annak ellenére is, hogy az énekesetek nem Budapesten él. Mennyire nehezíti ez a zenekar életét?
– Elég sok tagcsere ment végbe az évek során, de úgy érzem, most megtaláltuk azt a formációt, amivel kiegyensúlyozottá vált a zenekar. Az, hogy Szilárd vidéken él, nem igazán hátráltatja a munkát, természetesen kevesebb próbán tud ott lenni. De ő van annyira rutinos öreg róka, hogy ez nem okoz problémát neki.

– Az tudtuk, hogy például az Integrity zenekar tagjai utálták egymást. Szerinted mennyire fontos, hogy ne csak a zenében, hanem emberileg is egy hullámhosszon legyenek a tagok?
– Az Integrity szerintem egy egészen extrém eset. Fontos, hogy a zenekaron belül jó hangulat és baráti viszony alakuljon ki. Előfordulhat, hogy zeneileg nézeteltérések vannak a zenekaron belül, de ennek nem szabad a barátság rovására mennie.

– A dalok komplexek, gondolom, nem könnyű megírni egy ilyet, főleg hogy két gitáros van a bandában. Hogyan osztjátok el a feladatokat? A próbákon kívül összejártok „gyakorolni”, zenét szerezni?
– Még anno, amikor kipattant az agyamból a zenekar ötlete, elhatároztam, hogy egyedül fogom írni a számokat. Gyakorlatban ez most úgy néz ki, hogy megírok egy számot körülbelül 80 százalékban, és utána elkezdjük összepróbálni. A folyamat során természetesen merülnek fel ötletek, van, amit beleteszünk, van, amit a kukába dobunk. Szöveget, énektémákat nem írok, az teljes mértékben Szilárd része, valamint Ádám hozza a szólóit, és a dobokat Norbi tisztítja le véglegesre. A mostani lemez felvételénél elég sokat ötleteltünk Simivel (Simon István – No Silence Stúdió) is, mind a dobokon, mind a basszusgitáron. A próbákon kívül meg sörözni járunk össze...

– Unalmas a felvetés, de mégis: miben reménykedtek a szűkös magyar keretek között? Egy ilyen rétegzenét játszó zenekarnak van olyan opciója, hogy „befut”?
– Nem igazán látom rózsásnak a helyzetet. Azt hiszem, mindannyian tisztában vagyunk vele a zenekaron belül, hogy az amúgy sem gigantikus metál színtér nagyon kicsi rétegének szól a zenénk. Túlléptünk már azon, hogy ezzel komolyabban foglalkozzunk. Részemről zenélni szeretek és számokat írni, az ötleteimet megvalósítani. Szóval nem igazán érdekel, hogy „befut-e” a zenekar.

– Európa? Merthogy a turné, még ha csak pár napos is, nagyon fontos.
– Próbálkozunk több-kevesebb sikerrel, sajnos most egy hétnapos turnénkat mondták le egy év levelezgetés és szervezés után. Nem adjuk fel, mindenképp szeretnénk eljutni Európában minél több helyre, és visszamenni játszani oda, ahol már tiszteletünket tettük.