Az illusztrátoroknak járó díjat Peter Sís cseh–amerikai rajzolónak ítélték oda. A Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa (IBBY) a bolognai nemzetközi ifjúsági könyvvásárhoz kapcsolódóan jelentette be a döntést. Az elismeréssel nem jár pénzjutalom, a díjazottak aranymedált kapnak, amelyet augusztus 25-én Londonban vehetnek át – közölte keddi közleményében a szervezet.
Andruetto 1954-ben született Argentína Córdoba tartományában. A zsűri indoklása szerint a díjat mély érzelmeket megfogalmazó, költőiséggel átszőtt könyveiért kapja. Műveiben témák – a migráció, a jogtalanságok, a szerelem, a szegénység, az erőszak és a politikai ügyek – széles spektrumát dolgozza fel. A tíztagú zsűri Peter Sísnek különleges eredetiségéért és kreativitásáért ítélte az aranymedált. A szerző–illusztrátor 1949-ben a csehországi Brünnben született, jelenleg New Yorkban él.
A gyermekirodalom „kis Nobel-díjának” számító Andersen-díj védnöke II. Margit, Dánia királynője. A rangos nemzetközi elismerést két kategóriában ítélik oda: a gyermekkönyvek íróit 1956 óta, illusztrátorait 1966 óta jutalmazzák kétévente.
A Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa magas színvonalú könyvkiadással rendelkező és irodalmi programokban bővelkedő nemzeteket fog össze, illetve néhány olyan országot is tömörít, amelyekben a gyermekkönyvek kiadása és terjesztése még gyerekcipőben jár ugyan, de a jobbító szándék úttörő jelentőséggel bír.
Az IBBY ajánlólistájára a tagországok gyermekirodalmának legkiválóbb alkotásai kerülnek fel. 2002-ben Nógrádi Gábor Petepite, 2004-ben Darvasi László Trapiti című regényét is felvették a listára.