A Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) új irodalmi szériájának, a Prózarázásnak már a felütése is érdekes volt: a moderátor, Falvai Mátyás azzal indított, hogy a fiatal prózaírók hátrányban vannak a fiatal költőkkel szemben, ezért hát őket szeretnék előtérbe tolni ezzel a sorozattal. Ezzel a Prózarázás első szerzővendége, Szabó Tibor Benjámin is egyetértett.
Furcsa, mert manapság lépten-nyomon azt hallani, hogy az olvasók a prózát – ezen belül is inkább a regényt, mint a novellát – preferálják, a versek közönsége meg sehol. Falvai Mátyás és Szabó Tibor Benjámin viszont nem csupán írók, mindketten más minőségben is mozognak az irodalmi prérin: Szabó Tibor Benjámin például az Új Könyvpiac című folyóiratnál, most már főszerkesztői státusban. Így aztán jól tudják – és el is mondják –, hogy mi a helyzet az irodalmi folyóiratok háza táján: könnyen előfordulhat, hogy egy számban nagyjából hat költőre jut egy prózaíró, egyszerűen azért, mert a vers kevesebb helyet foglal.
Ez valamilyen értelemben kézenfekvő, más értelemben döbbenetes, és akár levonhatnánk belőle azt a nyakatekert következtetést is, hogy ha a közönség nem olvas verset, és az irodalmi folyóiratokban főleg versek jelennek meg, akkor a közönség nem olvas irodalmi folyóiratokat.
A folyóiratok olvasottságának kérdésével a magyar irodalmi élet egyik rákfenéjéhez érkezett volna el a beszélgetés, de sem Falvai Mátyás, sem Szabó Tibor Benjámin nem erőltette ezt a témát, érinteni viszont érintették, legalább azzal, hogy a moderátor meglobogtatta az Új Könyvpiac egy példányát, demonstrálva ezzel a lap megújulását: színes, dekoratív címlap, jó minőségű papír, szóval olyan termék, amelyet örömest kézbe fog és lapozgat az ember, dacára a netes média egyéb előnyeinek. És Szabó Tibor Benjámin beszélt arról a törekvésről is, amely már korábban, Pécsi Györgyi főszerkesztősége alatt is jellemző volt az Új Könyvpiacra: olvasmányos, esztétikus, a közönséget megszólítani igyekvő könyvszakmai lapot szeretne a mindenkori szerkesztőgárda. És nagyon fontosnak tartják a piacképességet.
„Az irodalmi élet ugyanis nem irodalom – ezt Szabó Tibor Benjámin mondja ki –, az irodalmi élet talán inkább show-biznisz.” Más dolog farkasszemet nézni egy üres lappal, és más egy est, egy folyóiratközlés, egy gondosan felépített (vagy magától felépülő) írói imázs. Ha már show-biznisz, megjegyezhetnénk, hogy a mostanában indult irodalmi sorozatok fényében egy kicsit talán mást várhatott az ember a FISZ új estsorozatától, mint hogy egy moderátor és egy szerző beszélget esztétikus háttér előtt. (A helyszín, a Ráday utcai Púder Bárszínház egyébként ezzel a rendezvénnyel debütált.)
Persze a kezdeményezés jó, készült a sorozathoz reklámfilm és kis képeslapok a programmal, amelyeket gondosan elhelyeznek a közönség székein. De azért – a show-biznisz szempontjából – a Versek szódával, a Literárium és valószínűleg a Szépírók Társasága pinceszínházi irodalmi beszélgetései is többet kínáltak ennél. Zenét, színházi performanszokat, filmvetítést, szóval már majdnem összművészeti szórakoztató produkciót. Bár ez nyilván anyagiak kérdése is.
És talán nem is baj, ha van a sok egyéb mellett egy klasszikus beszélgetős irodalmi sorozat is a fővárosi palettán. Mert azért a show-biznisz sem minden. Szabó Tibor Benjámin például felidézi a 47 – Démonok ideje című regénye megjelenését: a borító és a fülszöveg, de akár a cím alapján is sokan vélték lektűrnek a kötetet, ezért hát az átlagos szépirodalmi eladási számokat sikerült jóval túlszárnyalnia. Cserébe az író értetlenkedő olvasókra akadt különböző internetes fórumokon: akik a külcsín alapján vásároltak és szórakoztató irodalmat vártak, azoknak Szabó Tibor Benjámin könyvében sok lett kicsit a belbecs, nem tudtak mit kezdeni a regénnyel.
Lehet, hogy a művészetekkel és a kultúrával foglalkozók számára az elkövetkező évek egyik kulcskérdése lesz, hogy miként sikerül megtalálniuk ezt az egyensúlyt az eladhatóság és a minőség, a figyelemfelkeltés és a félrevezetés között.
