Az idős művészt otthonában, Riminiben érte a halál, hosszú ideje beteg volt – közölte rövid közlemény útján Rimini megye. Tonino Guerra 1920. március 16-án született, tanárnak tanult. Írni akkor kezdett, amikor a második világháborúban egy német koncentrációs táborba került. Első forgatókönyve Giuseppe di Santis rendező Uomini e lupi (Emberek és farkasok) című alkotásának szkriptje volt.
Munkásságának java részét a film világának szentelte, de dolgozott a televízió és a színház világában is, és költőként, festőként, szobrászként is tevékenykedett. Korának legjobb olasz rendezőivel, a neorealista irányzat apostolaival dolgozott együtt, többek közt Vittorio De Sica, Mauro Bolognini, Mario Monicelli, Alberto Lattuada, a Taviani fivérek, Marco Bellocchio, Francesco Rosi, Federico Fellini és Michelangelo Antonioni filmjeinek forgatókönyvét írta. Dolgozott a nemrég elhunyt Teo Angelopulosz görög, illetve Steven Soderbergh amerikai rendezővel is. Utóbbival a 2004-es Eros című alkotásban.
Közreműködött olyan felejthetetlen filmekben, mint Fellini Amarcord című klasszikusa. Fellini alkotásai közül ötnek ő volt az írója, Antonioni filmjei közül ő jegyezte többek közt a Nagyítás és a Zabriskie Point forgatókönyvét. Összesen több mint 120 forgatókönyv fűződik nevéhez, munkáit számos alkalommal jelölték Oscar-díjra, Teo Angelopulosz Utazás Kythiára című filmjének szkriptjéért a legjobb forgatókönyvnek járó díjat vehette át az 1984-es cannes-i filmfesztiválon. 2002-ben az Európai Filmdíj életműdíjával tisztelegtek előtte.
„Rendkívüli ember volt, szinte egy évszázadot átfogott az olasz kultúrából. Egy költőt, egy zsenit, egy fantasztikus személyiséget vesztettünk el” – fogalmazott Walter Veltroni, volt kulturális miniszter. A művész haláláról Olaszország-szerte megemlékeztek, de méltatta Jurij Ljubimov, az orosz színház pátriárkája is.

Orbán Viktor személyesen tárgyalt a nemzetközi sztárprofesszorral – fotó