Az ünnepélyes átadáson az adományozókat Bitskey István, az MTA Debreceni Területi Bizottságának elnöke, Jánosi Zoltán, a Nyíregyházi Főiskola rektora és Tukacsné Károlyi Margit rektorhelyettes képviselte.
János Szatmári Szabolcs, a PKE rektora önzetlen és nagylelkű gesztusnak nevezte a két jeles irodalomtudós könyvadományát, amely hatalmas segítséget jelent a viszonylag fiatal nagyváradi egyetemnek. Az intézményvezető elmondta, hogy a könyvállományt helyszűke miatt két különböző helyen – a főépületben található központi könyvtárban, illetve a Zárda utcai dokumentációs központban – helyezték el. Tőkés László EP-képviselő, a Partiumi Keresztény Egyetem alapító elnöke szerint az anyaországiak határon túli magyar felsőoktatás iránti elkötelezettségét igazolja a nagylelkű könyvadomány. „Görömbei András, illetve az itt jelen lévő jeles irodalmárok tudatosították és cselekvésre is váltották szolgálatukban azt a gondolatot, hogy egyetlen magyar irodalomról beszélhetünk” – hangsúlyozta. Tőkés László díszoklevelet és az egyetem címerét ábrázoló emlékplakettet nyújtott át az adományozókat képviselő vendégeknek.
Hatalmas könyvadomány a partiumi egyetemnek
Több mint ötezer kötetből álló könyvadománnyal gyarapodott a hét végén a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) könyvtára Görömbei András Kossuth-díjas irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, valamint Tamás Attila, a Debreceni Egyetem professor emeritusa jóvoltából – írta hétfőn a kolozsvári Krónika című napilap.
2012. 03. 05. 11:23
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!