Helen Mirren: életem legfontosabb szerepe volt + Fotógaléria

Jó moziélményt nyújt a Szabó Magda egyik legszebb regényéből, Az ajtóból Helen Mirren főszereplésével készült film, mégis hiányérzet marad a nézőben.

Sokan, akik Szabó Magda egyik legszebb regényét, Az ajtót olvasták, olvasás közben lelki szemeik előtt láthatták az írónőt és férjét, Szobotka Tibort. Ez az élmény így marad-e akkor is, ha majd látják Szabó István filmadaptációját, nem biztos, ám valószínű: a házvezetőnő Emerenc karaktere ezentúl sokaknak fogja idézni Helen Mirren szuggesztív alakítását. Fontos megjegyezni: a többi színész is kiváló a filmben, azok is, akik csak a hangjukat adták hozzá.

Egy asszony, aki elveszítette a szeretteit, mégis másokat szolgál, kiszámíthatatlan, keresetlenül őszinte: Emerenc karaktere épp olyan összetett, ellentmondásos, mint barátságának története az írónővel. Mindketten alkotnak: az egyik történeteket, regényeket, a másik mindennapi jólétet, tisztaságot – a különbségek lényegtelenek, látszólagosak. Akárcsak az, hogy Emerenc valószerűtlen, mégis valós tragédiák után elátkozott hős volna: törhetetlen jellem, aki cselekedeteiben megmaradt a szeretetben – amint azt Helen Mirren alakítása is megmutatja (mint azt a sztár a premieren elmondta, élete legfontosabb és legnehezebb szerepének tartja Emerenc figuráját – lásd lejjebb). Ám egy anómiás világban nehéz megérteni, inkább gyanakvást szül, az otthona ajtaját mindig zárva tartó asszony miféle belső törvényeknek engedelmeskedik és miféle titkokat rejteget. A jóság, a megmentett emberi életek, a fájdalom és a csalódások emlékeit. És macskákat.


Szabó István utóbbi nyilatkozatait olvasva – a lélektani kamaradráma történetét az arcokon kívánta láttatni, és az ajtót mint szimbólumot nem akarta feszegetni – valószínű, hogy a rendező inkább ösztönösen indult el jó irányba: valójában Szabó Magda regényében sem az a fontos igazán, ami az ajtó mögött van, hanem az, ami és aki előtte. A cselekedetek, amelyek magukért beszélnek, ám mégsem értik meg mindig azokat, és a szavak, amelyek olykor indulatosak, és máskor – még ha igazak is – épp azokat a gesztusokat leplezik, amelyeket jó volna észre venni.
A bő másfél órás film azonban egyrészt rövid ahhoz, hogy végigjárja ezt az utat, másrészt helyenként túl szép képekben beszél a történetet átható puritán szellemiségről. Akciók és dialógusok sora váltja egymást, a gesztusokra, a hatvanas évek budai mikrovilágának bemutatására kevesebb jut, arra meg szinte semmi, miféle űrt hagy maga után halálával a boszorkányos, angyali teremtés. S bár az egyik kulcsmomentum, a tragikus vihar megjelenítése Emerenc múltjából inkább képregényeket idéz, egy másik, a kórházi jelenet közelebb visz az írónő és Emerenc „gyilkos” konfliktusának megértéséhez: nem a bizalom és az árulás tragédiája az övék, hanem a tisztességé és a hazugságé.

(t.g)

Helen Mirren igazi sztárként viselkedett

Régen volt annyira illusztris vendége az Uránia Nemzeti Filmszínháznak filmes fronton, mint tegnap este, amikor Az ajtó című Szabó István film díszbemutatóján megjelent a főszerepet megformáló Helen Mirren. Az Oscar-díjas színésznő igazi dívaként ragyogott a vörös szőnyegen, s rácáfolt nemcsak 66 éves korára, de a filmben alakított Emerenc kinézetére is (utóbbiért elismerés illeti a sminkeseket). Szabó István három éve készülő projektje végül 1,75 milliárd forintból készült el, amit a Magyar Nemzeti Filmalap még megfejelt kétmillió forinttal, ez a díszbemutató megszervezésére szolgáló egyedi támogatás volt.

Kár, hogy a sztárhoz ennek ellenére sem lehetett halandó újságíróként szólni. A mindössze az MTI-nek és a vezető kereskedelmi tévécsatornának nyilatkozó Mirren a nemzetközi gyakorlattól eltérően még a filmvetítés idejére szervezett sajtótájékoztatón sem állt az újságírók rendelkezésére, vagyis a jelenlévő kollégák meghallgathatták a neki feltett protokollkérdéseket, de kérdezniük nem lehetett. Legutoljára például egy ’A’ kategóriás filmfesztiválon Berlinben jelen sorok írója nemcsak két méterre közelíthette meg többek között Michael Fassbendert, Steven Soderberghet, Meryl Streepet, vagy Antonio Banderast, hanem kérdéseket is feltehetett nekik – más ez a kávéház, na. Mint ahogy az is furcsa döntés volt, miszerint a főszereplőnő Eperjes Károly és a két producer társaságában ült ki a rivaldába, miközben például az ezt-azt mégiscsak elért, s a film szempontjából jelentős szerepet vállaló Ragályi Elemér operatőr csendben meghúzódott a háttérben. Ezzel együtt senkinek nem lehetett hiányérzete a sugárzó Mirren szereplését illetően. A filmvetítés alatt tartott médiaeseményen Mirren hálás volt, s éppen úgy válaszolt a kérdésekre, ahogy egy világsztártól elvárható volt. Így például a soknemzetiségű szereplőgárda miatt felmerülő esetleges kérdésre érkező sztenderd válasz (összeköt a színészet), valamint a szerepvállalás kapcsán érzett hezitálás is olyan elemek, amelyek a válasz sejthető volt. A kutyapárti Mirren már járt Magyarországon a hetvenes években, s szívesen menne el egy fürdőbe itt tartózkodása rövid ideje alatt. A díszbemutatónak és nekünk szóló kedvességét olvashatjuk ki ama kijelentéséből, amely szerint élete legfontosabb és legnehezebb szerepének tartja Emerenc figuráját. Elmondta, a forgatás során ügyelt arra, hogy a figura titokzatosságát, sokoldalúságát is megmutassa. A színésznő hozzátette, a szerep nehézségét abban látta, hogy a történet Magyarországról és Kelet-Európáról szól, szeretett volna „korrekt és igaz módon” Emerenc bőrébe bújni. Ebben nem annyira segítette részben kelet-európai – orosz – családi gyökere, mint az Emerenc koráról, Magyarországról és Kelet-Európáról olvasott könyvek. Nagyon fontos témákról szól Az ajtó, olyan kérdéseket vet fel, mint hogy be lehet-e avatkozni egy másik ember életébe, mennyire törékeny két ember közti kapcsolat, illetve, hogy el szabad-e engedni egy másik ember kezét, ha kifejezetten ezt kéri – mondta Mirren.