Az elismeréssel a figuráknak a szórakoztatóiparban eltöltött több mint ötven éve előtt tisztelegtek. Az esemény, amelyet a történelmi El Capitan színház előtt tartottak helyi idő szerint kedden, egybeesett a Disney Muppets című filmjének DVD-s és blu-rayes amerikai megjelenésével.
„Szeretném minden Muppet nevében elmondani, mennyire boldogok vagyunk, hogy itt lehetünk és csatlakozhatunk a szórakoztatóipar néhány legnagyobb nevéhez” – mondta a híres figurák nevében Kermit (Breki), a béka az ünnepségen. Breki barátaival érkezett: Miss Röfivel, Fozzie-val, Gonzóval, Animallel, Pepével, Sweetumsszal és Walterrel, aki 2011-ben csatlakozott hozzájuk.
A Muppeteket az azóta már elhunyt Jim Henson alkotta, a bábuk az 1950-es évek közepén debütáltak, majd 1969-ben a Szezám utca című sorozatban is megjelentek, és egyre népszerűbbé váltak. 1976 és 1981 között több mint 120 Muppet Show-epizód jelent meg. A sorozat négy Emmy-díjat kapott.
Hét Muppets-film készült eddig, ebből a legújabb elnyerte a legjobb dalért járó Oscar-díjat a Man or Muppet című dallal. A filmre 158 millió dollár értékben váltottak jegyet, ez az eddigi legmagasabb összeg a Muppets-filmek történetében.
Breki már kapott saját csillagot a sétányon korábban, csakúgy mint Jim Henson és Nagymadár a Szezám utcából.