Az egykori Horváth-panzióban is a nagy tereké, a hatásos látványé és a jól megválasztott idézeteké a főszerep – ezek lassan védjegyévé válnak a Petőfi Irodalmi Múzeum új kiállításainak. S persze ott a szomorú apropó is, amely egy kicsit más értelmezést kínál, mint ha Budapesten néznénk meg ugyanezt a tárlatot.
A ház ugyanis József Attila utolsó otthona volt, legalábbis papíron: a valóságban mindössze néhány hetet töltött itt, és valószínű, hogy ekkor sem volt számára a nyugalom szigete ez a villa. Nővére, József Etelka azután bérelte ki a házat, miután a Palota-panziót meghalt férje adósságai miatt elvitte a fejük fölül a bank. Etelka visszaemlékezéseiben úgy tűnik fel József Attila, mint aki élete utolsó napjaiban egyre távolabb sodródik a valóságtól: esetlenül toporog a költözés utáni felfordulásban, és a reményteli hírek – Baumgarten-díj, budapesti munkalehetőség, meghívás a Szép Szó estjére – már alig érintik meg.
A vezérfonalat az új kiállításban is a versek adják – eredeti kézírással, nyomtatásban, kinagyítva, falon, üvegen, hangfelvételen –, de a rengeteg kép és visszaemlékezés, a pszichiátriai kezelés anyagai és a halál felidézése végül nem annyira az életmű, mint inkább az ember, József Attila felé terelik a gondolatainkat. Ez valamennyire pótolja talán azt a meghittséget, amit a ház veszített azzal, hogy az eredeti elrendezése megszűnt – kibontották a közfalakat, egybenyitva a teljes teret –, és hogy meglehetősen kevés az eredeti tárgy a tárlaton. Cserébe viszont tényleg marasztaló a látványvilága, és bemutatnak olyasmit is, ami eddig nem volt látható: József Attila Rorschach-tesztjét.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!