Megújul az apátság

Több száz millió forintból újul meg a ciszterci apátság és a belváros egy része a Veszprém megyei Zircen; a felújítási munkálatok a nyár végére fejeződnek be.

WA
2012. 03. 08. 5:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Zátrok Attila projektvezető elmondta, hogy az apátsági épület homlokzatának a felújításához, az épületegyüttes előtti kert újjáépítéséhez, valamint látogatóközpont kialakításához négyszázmillió forintot nyert el közös konzorciumban az apátság és az önkormányzat.

Tájékoztatása szerint a közműfeltárásokkal, az előkészítő bontásokkal az év elején megkezdődött a kivitelezés. Az apátsági épület ezen részén több évtizede nem végeztek felújítást, most a homlokzat megrongálódott részeinek a helyreállítására, újraszínezésre, a nyílászárók cseréjére is lehetőség nyílik.

Az épületegyüttes előtti, most murvával és fűvel fedett részt az eredeti formához hasonlóan alakítják át barokk díszkertté: kővel borított sétautakat építenek, parkosítanak, virágágyásokat hoznak létre – sorolta a projektmenedzser.

Hozzátette: a Közép-dunántúli operatív program (KDOP) révén elnyert pénzből egy látogatóközpontot is kialakítanak az apátság régi, úgynevezett narancsos házában. Itt mutatják majd be a ciszterci rend magyarországi történetét emléktárgyak és multimédiás eszközök segítségével. Nemrégiben került vissza a zirci apátsághoz két nagyméretű gobelin, ezeket is a látogatóközpontban tekintheti majd meg a nagyközönség – ismertette Zátrok Attila.

Ottó Péter (Fidesz–KDNP), Zirc polgármestere elmondta: az apátsággal közös projekt részeként megújul az országzászló-emlékmű előtti és mögötti tér, új sétálóutakat és parkolókat építenek, kőburkolatot raknak le több mint nyolcvanmillió forintból.

Egy másik, csaknem százmillió forintos KDOP-s pályázatnak köszönhetően a belváros egy részét is megújíthatják: a Rákóczi téren egy kis sportpályát, pergolás diákszigetet, játszóteret hoznak létre, és parkosítanak – tette hozzá.

A polgármester közlése szerint a projekt része a Reguly Antal Múzeum és Alkotóház felújítása is: kicserélik a nyílászárókat, megújítják a homlokzatot. A munkálatokat a tervek szerint az év közepére befejezik a városban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.