Nem a rabokat örökíti meg étkezésük közben, hanem csakis az általuk kért ételeket és az ő szemszögükből. Így aztán eléggé szakácskönyvszerű a sorozat. Az Egyesült Államokban 7-8 ezer forintnyi az utolsó vacsorák költségkerete – szeszes italt nem kapnak –, az elítéltek nem kérhetnek kirívóan drága étkeket.
Henry Hargreaves fotósnak ez jól jön, mivel ő nem az eredeti vacsorákat fényképezi, hanem maga rekonstruálja őket börtönök dokumentációi révén. A legkönnyebb dolga egy 28 éves floridai rabbal volt, akit emberrablásért és gyilkosságért ítéltek halálra, és injekcióval végeztek ki. Az illető mindössze egy olívabogyót kért, de késsel, villával – és nem kimagozva. „Feltehetően az újjászületés jelképeként kérte” – véli a fotós.
Az egy szem bogyónál általában jóval kalóriagazdagabbak az utolsó vacsorák. A másik véglet egy 49 éves utahi kétszeres rablógyilkos – akit golyó általi halálra ítéltek (Utahban ez a szokás) –, ő homárt, marhasültet, almás pitét, vaníliafagylaltot rendelt a siralomházba, és vacsora közben A Gyűrűk Ura című filmtrilógiát nézte. Egy sorozatgyilkos csupán fagylaltot kért.
Hargreaves nem csupán az ételeket, hanem a tálalást, a tányérokat, a tálcákat, az evőeszközöket, a sószórókat is a lehető leghűbben reprodukálta, hogy pontosan azt a látványt örökíthesse meg, amely a vacsorájához éppen letelepedett rab szeme elé tárult. „A különböző államok, különböző börtönök, különböző időszakok miatt nagyon eltérő tárgyi világ kellett mindegyikhez” – idézte a fényképészt a The Daily Telegraph című bit lap.
