Az olvasási kultúrát vizsgáló nemzetközi kutatások szerint a 12 év alatti magyar gyerekek az olvasással töltött idő tekintetében a világon az ötödik helyen állnak. Aztán két éven belül drámai törés következik be: a 14 éves korosztály már a nemzetek rangsorában a harmadik harmadban kullog. Valamiért tehát a magyar gyerekek hirtelen kiszeretnek az olvasásból. Izgalmas kérdés, hogy miért. És persze kérdés, hogy az igényük szűnt-e meg, vagy más az ok. És végleg vagy átmenetileg? És baj-e ez egyáltalán?
Bonyolítja az összképet, hogy vannak olyan irodalmi alkotások (Harry Potter, Leiner Laura könyvei stb.), amelyek sokakat meglepő módon hatalmas olvasottságot generálnak abban a korcsoportban, amely amúgy hajlamos a hátát mutatni a Gutenberg-galaxisnak – iPoddal, okostelefonnal és tablettel a kézben. A divatnak, a kortárscsoport véleményvezéreinek óriási a jelentősége az olvasás megkedveltetésében.
Bezzeg a dánok!
Az olvasástól való váratlan eltávolodás jelenségéről szólva inkább azt hangoztatták az oktatási szakemberek, hogy irigylik a dánokat, akiknél nem elsődleges pedagógiai cél – ami nálunk –, hogy az elsős gyerek már karácsonyra megtanulja a betűvetést. A hazánkban szokásos erőltetett menet eredménye ugyanis az, hogy a szövegértés csorbát szenved, mert nem hagynak elég időt a gyerekeknek arra, hogy elmélyüljön az olvasási képességük. Agykutatási bizonyítékok vannak ugyanis rá, hogy körülbelül 2000-szer kell elolvasni egy szót ahhoz, hogy szóképként rögzüljön a szavak látványa, és ne kelljen betűnként megfejteni őket olvasáskor. Ha azonban ez csorbát szenved, és az olvasó gyereknek túl nagy erőfeszítésébe kerül a szövegértés, akkor elmegy a kedve az olvasástól. A dán oktatási rendszerre ezzel szemben a „fontolva haladás” a jellemző, és a fő motívum annak elérése, hogy a gyerek érdeklődjön az olvasás révén elérhető tartalmak iránt, és belső indíttatásból olvasson.
Az olvasás megszeretésében tehát kulcsfontosságú a jó szövegértés, ennek ellenére ma az iskolákban ezt a képességet csak számon kérik, de elsajátításának módszertanát eddig nem oktatták a leendő pedagógusoknak – állítja Steklács János főiskolai tanár. A Kecskeméti Főiskola dékánja azért hozzáfűzte a jó hírt is, miszerint kidolgozták és rövidesen bevezetik az 1–8. osztályra kiterjedő olvasástanítási stratégiát, ami gyógyír lesz erre a hiányosságra: megtanítja a pedagógusoknak a szövegértés tanítását.
Kötelező sörözés
De hiába a jó szövegértés, egy másik lehetséges eszköz a gyerekek olvasási kedvének elvételében a kötelező olvasmány, ami a dékán szerint olyan, mintha egy felnőttnek azt mondanánk: kötelező sörözés. Ráadásul az előírt kötelező olvasmányok irodalomtörténetileg bármennyire is értékes alkotások, régiségüknél fogva tökéletesen alkalmatlanok arra, hogy megszerettessék a gyerekekkel az olvasást. (A legfrissebb kötelező olvasmány állítólag 70 éve született.) Ezt azonban hiába jelzi folyamatosan egy 1997-es konferencia óta a pedagógustársadalom, valamilyen megfejthetetlen okból az illetékesek nem merik a más kor gyerekeinek írt alkotásokat korszerűbb, a mai élethez, életritmushoz jobban kapcsolódó, az ingerigényekhez jobban igazodó kortárs irodalmakkal felcserélni. Mint mondja, Móra Ferenc tiltakozna legjobban, ha tudná, hogy vele utáltatják meg az olvasást a gyerekekkel. Szerinte még az se baj, ha a gyerekek netán a vacak irodalmon keresztül szeretik meg az olvasást. A lényeg, hogy végül megszeressék, de az az ideális, ha sikerül megtalálni számukra az irodalmilag értékes és a „könnyű” olvasmányok közös halmazát. Ehhez kell a szülő, a pedagógus és a könyvtáros bölcsessége.
Monopóliumok a könyvpiacon
További gond, hogy kevés a kamaszoknak szóló jó kortárs irodalom. A megjelenő gyerek- és ifjúsági könyvek kétharmada 6 éven aluliaknak, csaknem egyharmada a 6-10 éves korosztálynak szólnak, míg a nagykamaszoknak alig-alig jelentetnek meg könyveket.
Ez annak a következménye, hogy Magyarországon a könyvpiacon veszélyes kiadói-kereskedői monopóliumok alakultak ki – mondta Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke, aki szerint emiatt a kis kiadóknak végük van, az általuk képviselt színesség helyett a monopóliumok által importált külföldi irodalmak rosszul fordított, hibáktól hemzsegő adaptációi uralták el a könyvpiacot.
A ketyeréktől nem kell félni
Abban a kérdésben egyetértettek a szakemberek, hogy az internettől és a mindenféle „ketyeréktől” nem kell félteni az irodalmat. A modern és divatos informatikai eszközök lehetővé teszik az információk gyors és könnyű elérését, de műfajuknál fogva nem jelentenek konkurenciát a szépirodalomnak, nincs szerepük a szépirodalmat élvező olvasó ember létrejöttében. Az informatikai oktatásnak elsődleges feladata szerintük a tartalmak közötti szelektálás készségének elsajátítása volna.
Iskolák mint versenyistállók
Az irodalom egyik legnagyobb ellensége a szabadidő hiánya, és ez a gyerekekre is igaz – erősítette meg kérdésünkre Varga Katalin, az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum igazgatója. Nehéz számon kérni egy felső tagozatos diákon azt, hogy hat-nyolc óra iskolai padban ülés és újabb három óra házifeladat-írás és tanulás után még legyen kedve további időt olvasással (pláne veretes és poros művekkel) tölteni. Legyünk őszinték: egy ilyen nap után mi, felnőttek is alig várjuk már, hogy maradék szabadidőnket testmozgással, vagy bármi más olyasmivel töltsük, amihez nincs köze a könyveknek. Ezen a ponton pedig megtalálhatjuk a választ arra a kérdésre is, hogy ugyan miért nem olvasnak nagykamasz gyerekeink, akik kiskamaszként még örömmel vették kézbe a könyveket. Nem lehet, hogy kontraproduktív mértéket öltött a diákok túlterhelése? Hogy az egyre nagyobbá duzzadó tananyagot átadni igyekvő, „versenyistállókká” váló iskolák elveszik az időt és energiát az olvasástól? Az elsősorban szórakoztatás céljából született irodalom élvezetétől? Épp a lényegtől?
