Az erdélyi magyar sajtóban megjelent írások szerint az Erdély egyik leghíresebb könyvtárából eltűnt könyvek mintegy fele 20. századi nyomtatvány, de 17 darab 16. századi, 111 darab 17. századi és 65 darab 18. századi kötetnek is nyoma veszett.
A Maros megyei könyvtár alegységeként működő Teleki Tékában – amelynek hivatalos neve Teleki–Bolyai Könyvtár – egy éve kezdték el az állomány leltározását, miután felröppent a hír, hogy ismeretlen tettesek megtizedelték a gyűjteményt.
„Több mint száztízezer leltári számot néztünk át, ami darabszámra ennél lényegesen több kiadványt jelent. Szerencsére az eltűnt kötetek között nincsenek ősnyomtatványok vagy olyan példányok, amelyek pótolhatatlanok lennének” – idézte a Krónika című napilap Lázok Klárát, a Teleki Téka tavaly kinevezett igazgatóját.
Monica Avram, a Maros megyei könyvtár igazgatója bejelentette: más, hasonló helyzetbe került nyugat-európai könyvtárak mintájára a közeljövőben a Teleki Téka is közzéteszi eltűnt kötetei listáját. – Reméljük, így legalább néhány példánynak a nyomára tudunk bukkanni és vissza is tudjuk szerezni azokat – mondta az igazgató.
A vezetők nem tudták felbecsülni, mekkora kár érte a könyvtárat. Megjegyezték: az intézménynek jelenleg nincsen pénze arra, hogy az esetleg felbukkanó eltűnt könyveket visszavásárolja. „Ez nemcsak Marosvásárhely vagy Erdély ügye, hanem egész Közép-Kelet-Európáé. Hiszek abban, hogy az elkövetkezendő években, amikor kampányokat szervezünk az állomány pótlására, sokan mellénk állnak” – idézte a Krónika Lázok Klárát.
A marosvásárhelyi Teleki–Bolyai Könyvtár az elmúlt századok európai könyvkultúrájának egyik leggazdagabb erdélyi gyűjtőhelye. Több mint kétszázezer kötetével enciklopédikus tudománytár, bibliofil ritkaságok őrzője.

Van, aki 90 milliót visz haza évente – Világhírű balettművész üzent a vizsgázó fiataloknak