Ugrin Gábor nyolcvanéves

Néhány nagy műhelye és zenepedagógusa maradt a harmadik évezred elejére a kodályi éneklő magyar ifjúságnak és a hazai kóruséletnek, és ezek közül az egyik legkiemelkedőbb Ugrin Gábor karnagyhoz és az általa vezetett együttesekhez kötődik.

Ugrin Gábor nyolcvanéves, és ez a nyolcvan év nem múlt el nyomtalanul: örökre a magyar zenetörténet részévé tette a számtalan kórus élén dolgozó karnagyot, a módszertantanárt, a zenepedagógust, aki mindezért megkapta a Liszt- és Kodály-, valamint a szakmai körökben rendkívül rangos Bartók–Pásztory díjat.

Ha a nevét említjük, a legtöbben az általa alapított és mai napig vezetett Ifjú Zenebarátok Kórusára asszociálnak, de sokan énekeltek nála a Fővárosi Énekkarban, az Állami Énekkarban, illetve a Veres Pálné Gimnáziumban is. Jómagam a Bartók konzi kórusában koptattam keze alatt a padokat. Nem túlzás azt állítani, hogy legszebb zenei élményeim közül számos ezekhez a próbákhoz kötődik, és biztosan állítom, hogy Ugrin Gábor karnagyként eltöltött évtizedei alatt sok ezer fiatal érzett hasonlóan, és érez ma is.

Megszállott, a zene megszállottja, aki még egy szólampróbán sem elégszik meg a maximumnál kevesebbel. Értékes hangképzési tanácsai, frazeálási útmutatásai még a nagy tömegben is tudnak személyeset mondani, lendületes próbái mindig garanciát jelentenek a szívhez szóló, élményszerű koncertekhez. Ezekből számos emlékezetes, általa vezényelt mű felvétele megtalálható a világhálón, de munkássága emlékét őrzi kilenc gimnáziumi tankönyv és hét hanglemez is.

Ő még ahhoz a pedagógusgenerációhoz tartozik, amely puszta megjelenésével tiszteletet parancsol: tudása, tapasztalata, embersége olyan sugárzó, hogy öröm és megtiszteltetés az irányítása alatt énekelni. Ha valaki, hát ő igazán sokat tett azért, hogy Kodály kérése-kívánsága teljesüljön: „legyen a zene mindenkié!”