Potzner Ferenc építész, művészettörténész csapata nyerte meg mindkét Budavári fejlesztés pályázatát – írta az Építészfórum.hu.
A portál 2012 elején adott hírt arról, hogy két, a Budai Várat érintő témában tettek közzé közbeszerzési felhívást. A Budai Várnegyed 25 évre szóló fejlesztésére irányuló stratégiai terv elkészítésére kiírt tender eredményét 2012. március 14-én hirdették ki, itt a két résztvevő közül a Középülettervező (KÖZTI) Zrt. került ki győztesen.
A Budai Várbazár rekonstrukciójára és a kapcsolódó közösségi közlekedési fejlesztésekre kiírt közbeszerzési pályázat eredménye a mai napon, 2012. március 21-én született meg: itt is Potzner Ferenc csapata, a KÖZTI lett az első. A második a Bánáti-Hartvig Építésziroda, a harmadik a Mányi Stúdió lett.