Tavaly a Budapesti Pálinkafesztiválon új sorozat vette kezdetét: a rendezvényt tematizálták a szervezők a pálinka legfontosabb alapanyaga, a gyümölcs szerint. Elsőként a szilva mutatkozott be, idén pedig a barack kerül a középpontba. 2012 tehát a barack éve lesz!
A rendezvényen több mint huszonöt kiállító, pálinkafőzde és kereskedő kínálja finomságát a Hunyadi és az Oroszlános udvarban. A gasztronómiai élményeket a házi sajtok, finom borok és pezsgők, továbbá az elmaradhatatlan kolbászház teszi teljessé. Újra lehetőség nyílik a pálinka- és a csokoládéfogyasztás új műfajával találkozni, a párosításukból tökéletes élvezeti forrást kreálni. A megszokott és új ízeken túl a fesztiválon kiemelt helyet kapnak majd a barack éve keretében készült ételspecialitások is, méghozzá a „Barackos” udvarban.
Az év barackpálinkáját az ország pálinkafőzői (Harmatrázó, Gusto, Békési, Rézangyal, Villányi, Schiszler, Szalontai, Csalló, Rex, Hegyközi és Zwack) készítik a prémium párlatok házasításával, amelyet aztán a fesztiválon kóstolhatnak meg először a látogatók. A limitált mennyiségben készült pálinka igazán különleges, exkluzív csomagolásban várja az ínyenceket. A fesztiválon idén is lehetőség nyílik előzetesen asztalt foglalni az Oroszlános udvar fedett helyszínén.
Különleges ételspecialitások és desszertek
Az ország legkedveltebb gyümölcséből nemcsak finom pálinkák, hanem különleges ételspecialitások, desszertek is készülnek a május 10–13 közötti pálinkafesztiválra. Profi séfek barackkal spékelt ínycsiklandozó ételekkel kényeztetik a látogatókat. Lesz kacsapástétom barackpálinkás zselével, Rákóczi túrós barackpálinkás szorbéval, valamint helyszínen sült barackos rétes is.
A híres gönci, kajszi- és további finom barackpálinkából az ételekbe is kerül néhány csepp. Az XXL Catering szervezésében Takács Lajos (Olimpia), Ádám Csaba (Kereskedőház, Szentendre) és Palotai Csaba (Nu Bistro), csapata ismét kitelepül, és rendhagyó finomságokkal várja a vendégeket. Az általuk kreált menüben egészen különleges ízkombinációk szerepelnek: kacsapástétom barackpálinkás zselével, konfitált oldalas karamellizált baracklekvárral és édeskömény salátával, valamint Rákóczi túrós barackpálinkás szorbéval. A fogásokat a Barackos udvarban kóstolhatják meg a fesztivállátogatók. Ahogy itt találkozhatnak a Kézműves Magyar Ízek termékeivel is, így a házi baracklekvárokkal, barack chatney-val, házi barackszörppel és további érdekes barackos ételekkel. A kínálat között szerepel a napköziből ismert baracklekváros deszka, valamint barackos túrógombóc bazsalikomos baracklekvárral, helyszínen főtt házi barackos krumpligombóc fahéj öntettel és helyben sült házi rétes.
Akusztikus koncertek a „Barackos” udvarban
A VII. Budapesti Pálinkafesztiválon több helyszínen szólal meg az élőzene: a „Barackos” udvarban, az Oroszlános udvarban és a Hunyadi udvarban is zenére pálinkázhatnak a vendégek. A nagyszínpad fellépői között ott lesz a Pál Utcai Fiúk, az Ocho Macho, akik akusztikus koncertjüket rögtön a nyitónapon, május 10-én este adják. A Mistery Gang és a Balkán Fanatik szintén ezt a hangzásvilágot erősíti, ahogy a tízéves, jubileumi évét ünneplő Kowalsky meg a Vega. A zenekar úgy döntött, feledhetetlen koncertekkel teszi emlékezetessé saját maga és a közönség számára ezt a különleges esztendőt. A fiúk a rendezvényre egyedi fellépéssel készülnek, kifejezetten a pálinkakedvelő közönségnek.