A Nemzetközi Táncszövetség által 1991-ben Moszkvában alapított Benios de la Danse a legrangosabb balettversenyek közé tartozik. Az évente megrendezett fesztivál idén érkezett huszadik évfordulójához. A jelöléseket Regina Nyikiforova, az Alekszandr Benua (Alexandre Benois) díszlet- és jelmeztervezőről, a modern balett nagy hatású művészéről elnevezett díj igazgatója jelentette be. McCartney a legjobb zeneszerzők kategóriájában verseng tavaly bemutatott első klasszikus balettzenéjével. A kategória másik jelölését Michel Legrand kapta Liliom című művéért.
A díj további kategóriáiban az előző évad legkiemelkedőbb koreográfusait, balerináit és táncosait ismerik el, ezenkívül életműdíjat is osztanak – olvasható a balettverseny honlapján. Rendszerint április végét választják a díj átadására, hogy egyúttal Benua születésnapjáról is megemlékezzenek. A nemzetközi elismerés 1992 óta a UNESCO támogatását is élvezi. Az idei díjátadóra május 22-én kerül sor a moszkvai Nagyszínházban.

Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára válnak, mi lesz a milliárdos vagyon sorsa?