Királyok királya (1927)
A legendás Cecil B. DeMille Krisztus-filmje a némafilmkorszak egyik emblematikus darabja, amely Jézus utolsó heteit dolgozza fel a keresztre feszítésig. A fekete-fehér némafilm bevezető és utolsó jelenete – a feltámadás – színesben forgott, a fokozott dramaturgiai hatás kedvéért. A forradalmi Technicolor eljárás csak a harmincas években kezdett elterjedni, Disney rajzfilmjei után pedig csak az évtized végén használták rendszeresen játékfilmben. A filmben a feltámadást követően Jézus az apostolokhoz megy, s közli velük, hogy hirdessék a tanait. A szimbolikus lezárásban Krisztus távozik hívei köréből, majd a záróképben egy modern városra montírozzák rá, s a felirat így hangzik: „Mindig veletek vagyok.” A majd háromórás filmben a képközi feliratok szó szerinti idézetek a Bibliából, a kép jobb alsó sarkában a pontos passzusmegjelöléssel. A Királyok királya a filmtörténet egyik legjobb és legőszintébb Jézus-filmje.
Királyok Királya (1961)
Nicholas Ray monumentális Jézus-filmje a teljes Krisztus-történetet meséli el a születéstől a megfeszítésen át a feltámadásig. Ray mozija abban különbözik a legtöbb feldolgozástól, hogy benne sokkal hangsúlyosabb a római birodalom szerepe, illetve Júdás barátjaként jelentősebbé válik Barabás karaktere. A film meglehetős alapossággal igyekszik megemlíteni valamennyi ismertebb bibliai referenciát az Újszövetségből. Az epikus hollywoodi mozihoz remek kiegészítést ad a magyar Rózsa Miklós monumentális zenéje. Az eredeti narrációban Orson Welles hallható, akinek Ray Bradbury írta a szövegeit. Jézus szerepét felajánlották Richard Burtonnak is, a moziplakát pedig erősen emlékeztet a nagysikerű 1959-es Ben Hurra, ami a gyártó MGM azon törekvéseit mutatja, hogy ismét egy nagy bevételű, Oscar-díjas darabnak szánták alkotásukat. A korban negatív kritikákat kapott a Királyok Királya, amely idővel vált elismert és a kritikusok által is dicsért darabbá.
Máté evangéliuma
Kétségtelenül a legjobb, Krisztusról készült filmet rendezte meg Pier Paolo Pasolini 1964-ben a Máté evangéliumával, amely a születéstől a feltámadásig meséli el Jézus történetét. Amikor Pasolini hozzáfogott a rendezéshez, már egy megosztó rendező volt, így a hívők rettegve várták, milyen feldolgozást készít. A kritikusokra rácáfolva Pasolini remek adaptációval állt elő, a fekete-fehér film Máté szent szövegeire épít szöveghűen, s a képek erejében bízik. A rendező először forradalmi Krisztus-filmet szeretett volna készíteni, ezért Jézus szerepére Jack Kerouacot vagy Allen Ginsberget akarta felkérni, majd mégis archaizáló stílusban készítette el alkotását, s főképp amatőr színészekkel dolgozott. A direktor rengeteget tömörített, hogy a játékidőn belül eljusson a kezdettől a végig, s filmjében igen keveset beszélnek. József és Mária nem is szólal meg (tekintetükkel vannak jelen), de a tanítványok is szűkszavúak. Pasolini főképp az arcokra épít, ezért választott amatőröket, s előszeretettel emeli ki gesztusaikat premier plánokkal. A film Velencében két díjat nyert és három Oscarra is jelölték (zene, jelmez és díszlet kategóriákban, utóbbi kettőnél a fekete-fehér filmek között, mert volt még ilyen kategóriai megkülönböztetés).
Andrew Lloyd Webber és Tim Rice rockoperájának moziváltozatát 1973-ban Norman Jewison készítette el. A film Jézus és Júdás kapcsolatára koncentrál, és egy héttel a keresztre feszítés előtt játszódik. A musical eleve fiktív történeti keretet kap, mert színészek érkeznek meg a film elején egy busszal, hogy eljátsszák a rockoperát, majd a film végén – a Júdást játszó színész kivételével – távoznak a helyszínről. A filmet Izraelben, sivatagos területen forgatták. A zenét utóbb Oscarra, a Jézust és Júdást játszó Ted Neeley-t és Carl Andersont pedig kétszeresen Golden Globe-ra jelölték.
A Názáreti Jézus
Franco Zeffirelli monumentális vállalkozása a legteljesebb Krisztus-feldolgozások egyike vásznon, s az olasz rendező bölcsen tévére is elkészítette monumentális Jézus-történetét, amely a teljes életutat öleli fel. Magyarországon négy részben sugározták a filmet, benne igazi sztárkavalkád látható: Anne Bancroft, Anthony Quinn, Laurence Olivier, James Earl Jones, Michael York, Christopher Plummer, Ernest Borgnine – csak néhány a nagy nevek közül. És akkor képzeljük el, milyen lett volna az a változat, amelyben a tervek szerint Al Pacino és Dustin Hoffmann alakította volna Krisztust és Júdást! A filmet a római katolikus Zeffirelli egy VI. Pál pápával történt találkozása után a szentatya kérésére készítette el, s a Vatikánnal a forgatás alatt is konzultált a hitelesség érdekében.
A passió
Mel Gibson Krisztus-filmje az utolsó moziváltozat ez idáig, amelyben James Caviezel formálja meg Jézust, s életének utolsó 12 órája elevenedik meg a vásznon, teljes naturalizmussal. Főképp utóbbi miatt vált heves viták tárgyává a film, amely olyan mértékig mutatja meg a bemutathatatlant, hogy az a hívők szerint teljesen szükségtelen volt. Hiszen Krisztus szenvedéseinek egyik lényeges motívuma, hogy azt az ember a saját maga képzeletében fogalmazza meg, s emiatt nincs szükség annak képi ábrázolására. Ráadásul ezek a jelenetek vetekednek sok horrorfilm vizualitásával is, s számos fórum szerint ezzel az eredeti jelentés elvész. A passió a megosztottság ellenére hatalmas kasszasiker lett világszerte, s minden idők legnagyobb bevételt elért nem angol nyelvű filmjévé vált. A rendező a hitelesség kedvéért arámi és latin nyelven forgatta le filmjét, amely a feltámadás szimbolikus képsoraival zárul.
A teljes film:
Megosztó Jézus-filmek
Brian élete
Elkészültekor több helyen betiltották, az alkotókat blaszfémiával vádolták meg, s azonnal kifejezetten megosztóvá vált, hogy a Monthy Python humortársulat Jézus történetét használta fel humorkeretnek. Az évek során a Brian élete a vígjátékok között emelkedett filmtörténeti magasságokba, s a szabad történetmondást politikai és társadalmi szatirikusságra használták fel az alkotók. Valamennyien tagadták, hogy az emberek hitét akarták volna lerombolni, s kiemelték, hogy mennyire igyekeztek tájékozódni a kor történelméről. Egy későbbi interjúban a Pythonok sem voltak teljesen egységesek a filmet illetően, az eretnekségből és a tanok félreértelmezéséből fakadó humort illetően. Azt azonban leszögezték, hogy nem a hitet parodizálták ki, csak egy dogmatikus témához nyúltak szokatlan előadásmódban.
Krisztus utolsó megkísértése
Martin Scorsese Jézus-filmje Nikos Kazantzakis megosztó regényének filmváltozata. A történet legneuralgikusabb pontja, hogy Jézust mindvégig kétely és félelem gyötri, hogy valóban ő-e a megváltó. A film több olyan jelenetet tartalmaz, amely nincs benne a Szentírásban, s szembemegy a keresztény tanokkal. A film sokat vitatott jelenetében egy angyal jelenik meg a keresztre feszített Krisztus előtt, s közli vele, hogy nem ő a megváltó, Isten fia. Krisztus lejön a keresztről, megházasodik, s idilli életet él Mária Magdolnával, aki később meghal. Jézus újraházasodik, gyerekei lesznek Lázár lányaitól, majd élete végén jelenik meg a Sátán, közölvén, hogy ő volt a megváltó. Krisztus eztán visszakerül a keresztre, s az egész jelenetsor relativizálódik mint az utolsó megkísértés. A filmben emellett további vitatott jelenetek szerepelnek, mint például hogy Jézus asztalosként kereszteket készített a rómaiaknak. Monumentális vállalkozásáért az egyébként vallásos és eredetileg papnak készülő Scorsesét Oscarra jelölték, s a kritikusok dicsérték a direktort és Paul Schrader forgatókönyvírót, amiért a Szentírás üzenetét komolyan vették és szem előtt tartották. Az ominózus keresztre feszítésig egyébként a film viszonylag pontosan követi Jézus élettörténetének fontosabb momentumait.
További filmtörténeti csokraink itt találhatók.
