Kéziratos térképeket digitalizáltak

Digitalizálták Jász-Nagykun-Szolnok megye több száz kéziratos térképét, s lemezre tették Hősök voltak mindannyian címmel a megye első világháborús történetét; a két DVD-t kedden mutatták be az Országos Levéltárban.

TK
2012. 04. 24. 21:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fülöp Tamás, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár igazgatója elmondta, hogy az első világháborút feldolgozó kiadvány nemcsak levéltári dokumentumokat tartalmaz, hanem tárgyi eszközökkel is szemlélteti az időszakot. „Olyan lakosokat is bevontunk az összeállításba, akik otthon őriztek első világháborús emlékeket, és ezeket a képeket, dokumentumokat, frontokról írt leveleket is digitalizáltuk, mindkét kiadvány a levéltár önálló szellemi terméke” – jegyezte meg.

A Hősök voltak mindannyian című digitális kiadvány levéltári forrásokat és szakirodalmi jegyzéket tartalmaz külön témakörök szerint, mint például gazdaság- és társadalomtörténet, politika- és hadtörténet. Több száz képeslapot, tábori üdvözlőlapot és ünnepi képeslapot is digitalizáltak. A gyűjtemény részét képezik olyan korabeli plakátok is, amelyek különböző tartalmaznak. Dokumentálták a megye első világháborús hősi emlékműveit, és települések szerint ábécésorba rendezték.

„A legnagyobb kutatómunkát a hősi halottak felkutatása jelentette, de elkészült a megye világháborús áldozatainak település szerinti lehető legteljesebb névsora” – magyarázta az igazgató. Ezenkívül világháborús dalokat és verseket is összegyűjtöttek.

A Chartae Antiquae több mint háromszáz kéziratos térképet tartalmaz. A levéltár gyűjteményében lévő több száz kéziratos térképet restaurálták, beszkennelték és egy jól hozzáférhető adatbázisban elérhetővé tették a kutatók számára, sok érdekes kiegészítéssel. A térképek közül több egyedülálló értéket képvisel, köszönhetően a hajdani Jászkun Kerület országos hírű térképésze, idősebb Bedekovich Lőrinc munkájának – hangsúlyozta Fülöp Tamás.

A két kiadványt a megyei levéltár honlapján lehet megrendelni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.