Latinovits szaval az Ismerős Arcok legújabb lemezén

„Ott is komoly gondok vannak, ahol a nemzetért való cselekvés kimerül abban, hogy részegen összeborulva énekeljük a Székely himnuszt.”

tt
2012. 04. 20. 5:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A tizenöt dal egy konkrét történetre van felfűzve, amely egy az 1960-as évek végén a határon túl született magyar fiatalember első negyven évét meséli el a születéstől, a gyermekkortól kezdve szülőföldje kényszerű elhagyásán és anyaországi megpróbáltatásain keresztül” – mondta a zenekar énekese, gitárosa, szövegírója az MTI-nek. Nyerges Attila kitért arra, hogy a történeten belüli megoldások hasonlóak a korábbi Ismerős Arcok-lemezekhez, hiszen vannak a hazával, a nemzettel foglalkozó témák, más szövegeikben a hétköznapi ügyekkel kapcsolatos kérdések, a család fontossága, az idősebbek tisztelete, a szerelem jelenik meg.

A sztori a Legyél te! című dalban elérkezik a 2006-os magyarországi eseményekhez, az őszödi beszédhez, a rendőri túlkapásokhoz. „Ahogy ennek a dalnak a szövegében is fogalmaztam, annál egy picivel több kell, mint a jelszavak és hogy vesszen el Trianon. Nemcsak a baloldal hibáit látjuk, ott is komoly gondok vannak, ahol a nemzetért való cselekvés kimerül abban, hogy részegen összeborulva énekeljük a Székely himnuszt. Azt szeretném, ha úgy lehetne élni a Kárpát-medence bármely pontján, hogy az ember büszke lehessen magyarságára, ehhez pedig a fejekben rendet kell tenni” – fejtette ki a frontember.


Kitért arra, hogy a címadó dal, a Kerítést bontok a kettős állampolgárság életbe lépésének állít emléket. Nyerges Attila elmondta, hogy bár az Ismerős Arcokat az úgynevezett nemzeti rock kategóriába szokás sorolni, ő ezzel nem ért egyet. „A világ legtermészetesebb dolgának tartom, hogy egy magyar zenekar a saját hazájáról, népéről, nemzetéről ír dalokat. Más nemzetek zenekarai is gyakran foglalkoznak saját hazájukkal, példaként említhetem az ír U2-t, Bono büszke ír voltára, és gyakran odamond a briteknek” – jegyezte meg az énekes–szövegíró.

Az Ismerős Arcok zenéjében hatásként tetten érhető akár a Korál és Demjén Ferenc érzelmes, dallamos világa, de vannak jóval keményebb, rockosabb számok, az Ennyi című szerzeményben a rapper FankaDeli működik közre, a népzene jelenléte pedig állandó. „Számunkra a népzenei elemek, népdalfeldolgozások használata már az első lemez, a 2003-ban megjelent Egy a hazánk óta koncepció, mert fontos számomra, hogy a közönségünk is megismerje ezt a fantasztikus kincset” – hangsúlyozta Nyerges Attila. A mostani albumon a Kedves álmot… című népdalfeldolgozást Tóth Lilla adja elő, s van az anyagon egy régi magyar katonadal is, a Nem látlak téged többé. Zimber Ferenc cimbalmon, Papp Gyula harmonikán játszik.

A Grund Records kiadásában megjelent lemezt József Attila Kész a leltár című költeményének utolsó négy sora zárja, Latinovits Zoltán hangján. Ez, mint Nyerges Attila kiemelte, a történet méltó lezárását jelenti számukra.
Az Ismerős Arcok a múlt hétvégén a fővárosi MOM Kulturális Központban mutatta be új anyagát, legközelebb április 28-án lép fel Kaposváron, egy napra rá az óbudai Hajógyári-szigeten lesz koncert, májusban többek között Szegeden, Vecsésen, Szombathelyen, Keszthelyen és Szántódon a Pannónia Fesztiválon lesz látható–hallható a zenekar.

Az 1999-ben alakult csapat (Nyerges Attila – ének, gitár; Práder Vilmos – gitár, ének; Kovacsik Tamás – dobok; Galambos Nándor – basszusgitár; Tánczos István – szaxofon, ének; Leczó Szilveszter – billentyűs hangszerek) évente 100–120 koncertet ad.

„Több fesztiválon koncertezünk nyáron, határon túli magyarok lakta területeken szintén lesznek fellépéseink, mások mellett Tusnádfürdőn, és megyünk a Felvidékre is. Nem szeretnénk valamelyik oldal zenekara lenni, és úgy gondolom, ez a közönségünk összetételén is látszik. Célunk, hogy a zenénk mindenkihez szóljon” – hangsúlyozta Nyerges Attila az MTI-nek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.