A legtöbbet egy Széchenyi István által dedikált kötetért fizettek. A szerző a leghíresebb reformkori vitairat, a Hitel 1830-as első kiadását „Károlyi Györgynek hiv barátság 's hazafiui rokon érzés jeléül” ajánlotta. Károlyi Széchenyi barátja, európai utazásain társa, a reformkor egyik legjelentősebb alakja volt. A könyv – gerincén Károlyi-címerrel, Károlyi György beragasztott ex librisével – kultúrtörténeti ritkaság, nem csoda, hogy többen és hosszan versenyeztek érte, míg 100 ezerről 1,5 millió forintra licitálták.
Petőfi egyik legritkább verseskötete, a Czipruslombok Etelke sírjáról első kiadása 400 ezer forintról 950 ezerre (jutalékkal egymillió fölé) ment fel. A ciklus verseit Pesten 1845. március 20-án, alig néhány száz példányban jelentették meg. Mára nem sok maradt belőle.
Gyűjtők licitáltak egymásra Kittenberger Kálmán három első kiadású, feleségének, Líviának dedikált könyvéért. Az egy tételbe foglalt Vadász- és gyűjtőúton Kelet-Afrikában, A megváltozott Afrika és a Csergezán Pál rajzaival illusztrált A Kilimandzsárótól Nagymarosig című köteteket a kikiáltási ár két és félszereséért, 750 ezer forintért vették meg.
Paracelsusnak, a reneszánsz legnagyobb hatású orvosának „Libri V de vita longa” (Öt könyv a hosszú életről) című tanulmánykötete évek óta nem szerepelt sem hazai, sem külföldi árverésen. A híres tanulmány a szerző halála után, 1560-ban jelent meg először, latinul. Az aukciós példány német kiadás, 1574-es datálással. A magyar vonatkozásokat is tartalmazó, kiváló állapotban megőrzött, majdnem ötszáz éves könyvet 650 ezer forintért szerezte meg valaki.
Egy Kossuth-relikviákat gyűjtő licitálóhoz került az agg kormányzó Brázay Kálmánhoz, a Brázay-féle sósborszesz gyártójához szóló, kézzel írt, Torinóban 1884. október 13-án kelt, aláírt levele. Ebben a szerző megerősíti, hogy korábban romló szeme a fiatalember által küldött sósborszesztől megerősödött, mert 82 évesen „…e levelemet is szemüveg nélkül írom, még pedig éjjel lámpafény mellett”. A ma is jól olvasható kézirat megháromszorozta 120 ezer forintos kikiáltását.
Numizmatikai gyűjtők verték magasra a tizennégy tételbe sorolt különféle címletű Kossuth-bankókat, a szabadságharc valódi és szükségpénzeinek gyűjteményét. A forradalom bukása után súlyos büntetést kapott, akinél ilyen pénzeket találtak, ezért mára alig maradt belőlük. Az 1849-es, négydarabos, aprópénzpótló cédulákat tartalmazó tétel 3 ezer forintról indult, és meg sem állt 120 ezerig. Még magasabbra jutott a hatdarabos, 1, 10 és 15 krajcáros felső-magyarországi helyi váltópénzcédulák gyűjteménye: 3 ezerről 420 ezerig szárnyalt. A többi válogatásért is 100, 120, illetve 200 ezer forintot adtak hazai és felvidéki gyűjtők.
