Gróf Ferenc és Jean-Baptiste Naudy 2004 óta működnek együtt Société Réaliste néven, de honlapjuk szerint első bemutatkozásuk 2006-ban történt. Konceptuális művészet: ezzel fogható meg leginkább a tevékenységük. Olyan eseményeket szerveznek, amelyek a társadalmi, politikai és általában véve a befogadói közegre összetetten reflektálnak, és leginkább a művészet, a kultúra alapkérdéseivel foglalkoznak elméleti megközelítésben. Felvetéseik komolyak, és ezzel a modern korhoz kapcsolódnak, megoldásaik viszont játékosak, akár a posztmodernben.
Kiállításuk hamar magával ragad, csakhogy a konceptuális művészet nem adja magát könnyen, mindig kiegészítő szövegre szorul. A kiegészítő magyarázat most alapfogalmakra fűzhető fel: experimentum és alkotás, design és művészet, grafiti és betűrajz, számítógépes képalkotás, szöveg, kép, jel, szín, állandó és változó, partikuláris és általános, határok és határtalanság. Ezeket a szavakat szöveggé fűzve megírható lenne az a pár oldal, ami a kiállítás ismertetéséhez szükséges.
A Société Réaliste tárlata olyan, mint egy önmagában álló fogalmakkal, szavakkal való nagyszabású játék, még ha a felvetett témák igencsak komolyak is. Szó esik itt nemzetről, hitről, közösségről, bevándorlásról, gyökerekről, harcokról, művészetről, múltról és utópiáról, de a dilemmákat felvető szavak sokszor, ahogy esnek, úgy is puffannak. Létrejönnek „átlagországok”, grafikai felületté olvadó határok, színcsíkká redukált műalkotások, de születnek igencsak izgalmas szobrok és installációk is, amelyek kellően mély, és elgondolkodtató képzettársításokra alkalmasak.
Mindent egybevetve a kiállítás egy percig sem unalmas, maximálisan megtölti a tereket, méghozzá briliáns installációval. A Société Réaliste művészpáros biztos kézzel, meghatározott, és rendkívül tetszetős vizuális világon belül alkot, csak az a probléma, hogy nem derül ki egyértelműen, hogy mit is akarnak mindezzel kifejezni. Az egymás mellé pakolt fogalmak nem állnak össze, és ennek két oka lehet. Vagy szándékosan nem foglalnak állást, vagy egyszerűen nincs hozzá elég tudásuk, bátorságuk – nem lehet eldönteni.
Pár évvel ezelőtt már bemutatott a Ludwig Múzeum egy hasonló történelmi installációt: Forgács Péter és a Labirintus Projekt Dunai Exodusát. Ezen a kiállításon a koncept feszessége egy percre sem tört meg, és a téma súlyához méltó egyedi megoldások születtek. A Societé Realiste empire, state, buildingje ehhez képest inkább egy laza kocsmai beszélgetéshez hasonlítható, ahol a poénok és a komolynak szánt megjegyzések lazán röpködnek.
Mostanában egyre inkább életre kel a koncept- és installáció-művészet, a Societé Realiste tagjainak azonban még fejlődniük kell, hogy komolyan lehessen őket venni. A kiállítás felvetett témája megkövetelné azt a kutatói, történelmi alaposságot, amit Forgács Péter vagy a januárban a Műcsarnokban kiállító Milorad Krstic esetében korábban tapasztaltunk. Identitásról, Európáról, a nemzetről már túl sok frázist elpuffogtattak, túl sokan gondolnak komolyan baromságokat, és legyintenek fontos dolgokra ahhoz, hogy aki újra ezeket a kérdéseket veti fel, kétértelmű, vagy laposan parodisztikus maradhasson. A Societé Realiste számára az előrelépés az lenne, ha magukra vállalnák az állásfoglalás bátorságát.
