A kikelet egyértelműen közrejátszik abban, hogy a mostani Portfolio Points (PP) sokkal jobbnak tűnik az előzőnél. Kezdődik a buliszezon, sokan várták DJ CAM nyitóbuliját is, szórványosan viszont múlt csütörtökön már több olyan kisebb megnyitó is volt, amely a PP tavaszi eseményét előlegezte meg. Múlt héten az IF kávéházban például zenés sanzon és Boris Vian-esttel egybekötve Gajdov Géza posztumusz kiállításával nyílt egy rendezvény, s aznap kiállítás is nyílt az A38-on. A hivatalos események mellett már két nappal korábban elindult a szervezkedés a városban. Látható, hogy a PP egyértelműen feszegeti határait.
Ősszel e sorok írója nem volt elragadtatva a felhozataltól: a szürke utcákon a relatíve jó idő ellenére is tessék-lássék csámborogtak páran, és a kocsmákban alig lehetett megkülönböztetni a kiállítást a kocsmadísztől.
A PP kétségtelenül a könnyű műfaj örömünnepe. Ez egyrészt értendő szó szerint, hiszen a könnyen szállítható, egyszerűen kirakható képek élveznek előnyt a súlyos művekkel szemben, másrészt a geg, a poén, a vicc, a kocsmai beszélgetések „easy listening zene mellé kerülő easy watching képei” működnek ebben a közegben igazán. Emiatt egyszerűen lehetetlen is elmélyült, komoly vagy épp meghökkentő képekkel találkozni, de ez nem is baj.
A PP ugyanis leginkább olyan, mint valamiféle Facebook-szalon. A múlt század Párizsában a tavaszi és őszi szalonok jelentették a kortárs képzőművészet legfrissebb alkotásainak nagy ensemble-ját. Hazánkban is volt régen évente, félévente nemzeti szalon, valamint a szépművészeti és egyéb társulatok kiállításai elégítették ki azt az igényt, hogy időnként egyszerre találkozhassunk a fiatal alkotók új munkáival. A rendszerváltás után azonban nem nagyon volt ilyen, ami meg túlélte ezt a korszakot, sokszor a feledés és az érdektelenség homályába vész. A Műcsarnokban például évek óta nem rendeztek országos ipar- és képzőművészeti kiállítást, de ha rendeznének, valószínűleg maga a közeg teremtene távolságot néző és művész között, s a siker korántsem garantált.
A fiatal alkotók új kísérleteit azonban látni kell, s a PP néhány éve ebben a vákuumban helyezte el magát. A PP egy új korszak és egy új nemzedék szalonja. A művészek az emberekhez közel állítanak ki. Személyes és művészi egójuk immár összeforr, valójában rálesünk „profiljukra”, lájkoljuk a féléves frissítést, a képeiket – már ha épp nem folynak egybe a saját dolgok és a kocsma „üzenőfalának szpemjei”. Megismerkedünk a művészekkel, és aztán ha lájkoljuk, követhetjük tovább a galériák, műkereskedések immár komolyabb falai közé.
A PP tehát abszolút a XXI. század gondolkodásmódját követi, és idén a korábban megszokottakon túl látható léptékváltásra készül, hiszen egy grafikai tárlattal a Design Terminál is képbe kerül, és Budapest után Pécs is a kiállító városok sorába lép. A láthatóan üresen maradt helyen, amit az országos közös kiállítások rendszerének megbomlása okozott, a PP kedvére terjeszkedhet, ugyanakkor még mindig nem pótolja azt a hiányt, amit a kortárs művészeti élet egészének keresztmetszetéül szolgáló éves, féléves tárlatok, tárlatsorozatok jelentenének.
Az idei tavasz kiállítói közül – önkényesen – kiemelnénk néhányat. Napjaink hiperaktív street artistja, Stark Attila a Printában fogja kirakni legújabb cuccait. Egyéb illusztrációit pár napja a Könyvfesztiválon is láthattuk a Magyar Illusztrátorok Egyesületének gyermekkönyvek közt eldugott standján. Szabó Lencz Péter a Monyo Art Caféban megtekinthető városképei jól illeszkednek a budapesti eseményhez. „Petyka” képein a város képeslap-illusztrációkká, vizuális klisékké váló elemei kelnek új életre, s alkotnak kollázsszerű, hatásos elegyet, ami előreláthatóan kiemelkedik majd a kocsmadísz keretei közül.
Az ősszel észrevett jelenség persze kevéssé elkerülhető: Gajdov Géza Boris Vian-illusztrációi is részben beolvadnak az IF Café falába, de ott legalább galéria van, ahol valóban kiállítássá válhat az anyag. Ezt azonban helye válogatja, a Fogas Ház falai közt valószínűleg a megszokott módon fognak életre kelni a művek. Pécset is említsük meg, ahol a Kanta Bárban rendezett csoportos tárlat kecsegtet a legtöbb izgalommal, amit a Pécsi Egyetem Művészeti Karának hallgatói rendeztek, installáltak közösen.
Érdemes tehát a jó időben, szép tavaszban nekivágni, és lecsekkolni a kortárs művészek profilfrissítéseit.
