– Szentpéterváron megtiltották, hogy bemutassuk a Vlagyimir Putyinról szóló, BerluszPutyin című darabot, az irodalmi Nobel-díjas olasz Dario Fo egyik művének adaptációját – közölte honlapján kedden a darabot színpadra vivő Teatr.doc. Az Ivan Ivanovics Gazról elnevezett pétervári kultúrház azzal utasította el a darab műsorra tűzését, hogy „nemkívánatos a téma”.
– Nem akarnak kapcsolatba kerülni egy politikai darabbal – mondta a színház művészeti igazgatója, Mihail Ugarov az Eho Moszkvi rádióban. A Teatr.doc által említett két intézmény, a Gaz és Lenszovjet kultúrház a francia hírügynökség megkeresésére nem kívánta kommentálni az értesülést.
A BerluszPutyin című darab Dario Fo irodalmi Nobel-díjas író egyik, a L'anomalo bicefalo (A rendhagyó kétfejű) című vígjátékának adaptációja, amely arról szól, hogy mi történne, ha egy merénylet után a megölt Berlusconi agyának felét a sebesült Putyin fejébe ültetnék át. Az interneten és a bulvárlapokban keringő, többé-kevésbé kitalált vagy ellenőrizetlen pletykákból ihletet merítő darab szerint Putyin botoxszal ránctalanít, a felesége, Ljudmila pedig kolostorba vonul. Vlagyimir Putyin kormányfőt március 4-én választották meg harmadik elnöki mandátumára, és május 7-én lép hivatalba.
A Vlagyimir Putyin orosz kormányfőről szóló színdarab pár nappal a márciusi orosz választások előtt debütált Moszkvában. A premier fogadtatásáról szóló cikkünk itt olvasható.