Veszprémet beveszik a táncosok

Öt nap alatt tizenkét együttes, köztük egy határon túli társulat produkcióit láthatja a közönség A tánc fesztiválján május 22. és 26. között Veszprémben.

Grund
2012. 04. 26. 11:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tizenötödik alkalommal megrendezett kortárs táncművészeti seregszemlét beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón Vándorfi László, a szervező Pannon Várszínház igazgatója a fesztivál kezdeteit felidézve elmondta, viszonylag könnyű volt annak idején Veszprémben táncfesztivált rendezni, mivel a városban táncműhely működött.

Az igazgató beszélt a fesztivál megrendezésével kapcsolatos anyagi nehézségekről is, és kiemelte, hogy az önkormányzat támogatását mindig élvezhették. Megjegyezte: a jubileumi fesztiválon újra méltó helyeken – a Petőfi Színházban, a Városi Művelődési Központban és a Dubniczay-palotában – tarthatják meg az előadásokat.
A programot Krámer György koreográfus, a fesztivál művészeti igazgatója ismertette. Mint rámutatott, az összeállításnál sok szempontot kellett figyelembe venni, így például azt, hogy a veszprémi játszóhelyeken milyen produkciók férnek el, és azt is, hogy mennyibe kerül az egyes együttesek fellépése. Örömét fejezte ki, hogy minden nehézség ellenére idén is Veszprémben rendezik meg a fesztivált, felmerült ugyanis, Miskolcra vigyék az anyagi gondokkal küszködő seregszemlét.

A jubileumi fesztivál május 22-én délután a helyi táncegyüttesek belvárosi felvonulásával kezdődik, majd táncbemutatókkal folytatódik a Petőfi Színház előtt. A seregszemle nyitó előadása a Bozsik Yvette Társulat Az ezeregyéjszaka virágai című, felnőtteknek szóló előadása lesz a Petőfi Színházban. A Városi Művelődési Központban a Duda Éva Társulat Faun című produkcióját, a Dubniczay-palotában pedig a Pannon Várszínház – versenyen kívüli – új táncszínházi, összművészeti előadását, a Ladányi Andrea által rendezett és koreografált Psyché Night című darabot láthatja a közönség a fesztivál első napján.

A versenyprogramban szerepel még Fehér Ferenc Brothers, a Közép-Európa Táncház ArtTeRrOr, a Mándy Ildikó Társulat Ő és Ő, a Duna Művészegyüttes A tizedik vőlegény, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Arany-légy, a Forte Társulat Ruben Brant, a PR-Evolution Dance Company …és fehér… című darabja, valamint Ladányi Andrea előadása.

A verseny május 26-án a Városi Művelődési Központban a Bloom! társulat City című előadásával zárul. A zsűri – Keleti Éva Kossuth-díjas fotóművész, Szakály György Kossuth-díjas táncművész és Kutszegi Csaba szakíró – fél kilenckor hirdet eredményt.

A hagyományokhoz híven a táncfesztivált fotókiállítás kíséri a művelődési ház előcsarnokában.
Vándorfi László tájékoztatása szerint a jegyárak nem változnak az elmúlt évekhez képest. A fesztivál 19 milliós költségvetéséből jelenleg 7 millió forint áll rendelkezésre, a többit pályázati forrásból és szponzorok segítségével teremtik elő.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.