A Budapest Bár 2007-es megalakulása óta nagy karriert futott be. Annak idején Farkas Róbert hegedűművész fogta össze a már meglévő zenekarát és a magyar rockzene nagyjait. Ezzel egy olyan produkciót létrehozva, ami eddig páratlan, és nagy sikernek örvend határokon innen és túl is. A Budapest Bár sikerét semmi sem bizonyítja jobban, mint hogy ők fogják képviselni Magyarországot az olimpiához kapcsolódó zenei fesztiválon. Vendégzenészekkel együtt fognak fellépni a Trafalgar téren, Londonban a BT River of Musicon, az olimpia megnyitóját megelőző hétvégén, július 21-én és 22-én.
A Budapest Bárt vezető Farkas Róbert (hegedű) mellett olyan neves könnyűzenészek vannak a csapatban, mint Behumi Dóri, Ferenczi György, Frenk, Keleti András, Kiss Tibor, Kollár – Klemencz László, Lovasi András, Németh Juci, Rutkai Bori, Szűcs Krisztián. Fúziós muzsikájuk a cigányzene ritmusát és hangzásvilágát a magyar táncdalokkal, filmslágerekkel ötvözi. Az új hangszerelés és feldolgozás olyan nagy sikert aratott, hogy az eredetileg egy album erejéig összekovácsolódó együttes azóta is rendszeresen fellép.
A nagy népszerűség miatt 2009-ben megjelent a második album Volume 2: Tánc címmel, amit aztán még két lemez követett. Ennek kapcsán már nem csak koncerteken lehetett velük találkozni: előadássorozatot is indították a Katona József Színház színpadán. Pál Kálmán rendezésében, a Karzat Alapítvány együtteséhez csatlakozva készült el a Tánc című darab, ami korántsem mondható hagyományosnak. A fontossági sorrend első helyén a zene állt, így nem a szokásos színházi élményt kaphatta, aki megnézte őket a Katonában.