A felvidéki magyarok kitelepítésére emlékeznek

„Mint oldott kéve” – Felvidéki magyarok a Völgységben címmel nyílik időszaki kiállítás csütörtökön Bonyhádon.

BL
2012. 05. 03. 8:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Völgységi Múzeum új tárlatának ünnepélyes megnyitóját délután négy órától rendezik meg Bonyhádon, az intézmény Szabadság téri épületében. Ünnepi beszédet Molnár Attila, Komárom, a „szétszakított város” polgármestere mond.

A kiállítás apropója, hogy hatvanöt évvel ezelőtt, 1947 áprilisában gördültek be a csehszlovák–magyar lakosságcsere-egyezmény értelmében áttelepített magyarokat szállító első szerelvények a Hidas-Bonyhád vasútállomásra. Mint az a múzeum honlapján olvasható, „1947 és 1948 között mintegy huszonháromezer család érkezett Magyarországra, hatszáznyolcvan család, közel háromezer fő Bonyhád környékére, a völgységi településekre. A Völgység huszonkét településén az akkori Csehszlovákia harminchárom községének magyar lakói találtak otthonra. Az egy-egy faluba hat-nyolc helyről érkező családok tagjainak nagy erőfeszítések árán sikerült beilleszkedniük. Megszakadtak családi, rokoni és baráti kapcsolataik, elvesztették addigi közösségüket, otthonaikat, szülőföldjüket.”

A kiállítás személyes visszaemlékezések, fényképek és dokumentumok segítségével dolgozza fel a felvidéki magyarok tragédiáját. Arra keresték a választ, hogy a lakosságcsere milyen változásokat hozott az emberek, családok életében, akik a kitelepítések áldozataivá váltak – áll a múzeum közleményében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.