Orbán Viktor miniszterelnök kedd este részt vett az ukrán EU-tagságról szóló Voks 2025 véleménynyilvánító szavazás országjárásának ráckevei állomásán. A miniszterelnök kezdésként felidézte, amikor a 2002-es és a 2006-os országgyűlési választás kampányában is járt Ráckevén (2002-ben a második fordulóban fordított, és nyerte meg az itteni mandátumot a Fidesz).
Elmondta, hogy a politikában semmilyen győzelem sincs kódolva, majd úgy vélekedett, hogy
aki azt gondolja, hogy nyerni fog, az biztosan veszít.
A kormányfő szót ejtett róla, hogy egy migránsmentes országot hoztak létre, illetve Európa egyetlen családközpontú rendszerét. Leszögezte, hogy végrehajtják Európa legnagyobb adócsökkentési programját, és azoknak az édesanyáknak, akiknek legalább két gyermeke van, a jövőben nem kell szja-t fizetniük.

A kormány terveit tíz pontban foglalta össze Orbán Viktor, ezek közül öt gazdasági és öt politikai pont. Elsőként említette az árszabályozást, és a szerdai kormányülés kapcsán előrevetítette, hogy az iparcikk-kereskedők legfeljebb 15 százalékos árréssel dolgozhatnak majd a jövőben. Kitért a nyugdíjasok áfa-visszatérítésére, a kis- és középvállalkozásokat helyzetbe hozó Demján Sándor-programra, valamint ismét rögzítette az édesanyák szja-mentességét.
A politikai célok között említette Ukrajna ügyét és a pride-ot, amivel szemben a gyermekek védelmét helyezik előtérbe.
A kormány megvitatja azt is, hogy a külföldről finanszírozott civil szervezeteket átvilágíthassák, de kitért a kábítószer elleni küzdelemre, illetve a falvak támogatására is. Orbán Viktor leszögezte, hogy ezeket idén mind meg fogják csinálni.
Nem jó üzlet Ukrajna EU-tagsága
Felidézte, hogy Manfred Weber ma ismét hitet tett az ukrán EU-tagság mellett és Magyarországot támadta, ami kapcsán a miniszterelnök elmondta, hogy hazánk tagsága megérte az egész EU-nak.
Minket azért vettek fel, mert jó üzlet volt. Ha Ukrajna felvétele jó üzlet lenne, akkor támogatnám, de rossz üzlet
– rögzítette Orbán Viktor, majd közölte, hogy Szerbia tagságát támogatja, mert az jó üzlet lenne hazánknak is.
Az EU velünk, közép-európaiakkal akarja megfizettetni Ukrajna uniós tagságát
– fogalmazott a kormányfő.