Keleti nyugalom – Marigold Hotel
A Keleti nyugalom – Marigold Hotel hőseinek nyugdíjasévei meglehetősen zaklatottan indulnak, ezért a brit szeniorok egy prospektus hívásának engedve Indiába teszik át székhelyüket, hogy ott egy nyugdíjaskastély védelmet adó nyugalmában töltsék el utolsó éveiket. Megérkezésükkor a luxus helyett kicsit topi szállás várja őket, s a kulturális sokk. A társadalmi változás mindegyikükre eltérő hatással van, ám épp azért a lelki békéért érkeztek, amelyhez más-más úton juthatnak el, és a klímaváltozás előfeltétele a katarzisnak. John Madden szívmelengető alkotásához válogatott szereposztás asszisztál: a brit filmgyártás legtehetségesebb művészei sorakoznak fel, s az emberben óhatatlanul felmerül, addig kell örülni, amíg látjuk őket a vásznon, mert ha már nem lesznek, pótolhatatlan űrt hagynak maguk mögött. Judi Dench, Maggie Smith, Tom Wilkinson, Bill Nighy már önmagában elegendő hívó szó lehetne, emellett John Madden ezúttal értő kezekkel ragadta meg az egyébként unásig ismert „kulturális különbségek találkozása” típusú alaptörténetet. Így a végeredmény egy szentimentális, de szerethető feel good mozi lett, amely korosztálytól függetlenül optimizmusra serkent mindenkit, aki talajvesztettnek érzi magát vagy kételkedik a világban betöltött helyét illetően.
21 Jump Street – A kopasz osztag
1987-től négy éven át tartotta lázban a fiatal nézőket – főképp a tinilányokat – a 21 Jump Street című tévésorozat, amelyben többek között Johnny Depp specializálódott fiatalkorú bűnözőkre és ügyekre. Bár húsz év meglehetősen hosszú idő felidézni az emlékeket, a 21 Jump Street – A kopasz osztag sikeresen lehelt életet a brandbe, a közepes költségvetésből készült mozifilm ugyanis gond nélkül vált kasszasikerré csak az Egyesült Államokban. A jutalomkörút részeként Magyarországra is elérkezett a mozi, amelyben Jonah Hill és Channing Tatum épül vissza a gimibe, hogy lefüleljen egy droghálózatot. Ez a szakasz némi öniróniára is okot ad, s egyúttal a tinivígjátékok világába is kényelmesen illeszkedik. Kérdés, hogy nálunk mire megy a film, lévén a sorozat magyar tévécsatornákon nem futott, így nincs is meg az a kultusza, szubkultúrája, ami máshol sikerességét segíti. Amennyiben viszont egy könnyed moziként tekint rá a fiatal célközönség, eredményesen veheti fel a kesztyűt az Amerikai pite, Az éhezők viadala és társai kihívójaként.
Együtt élhetnénk
Így kell franciásan megöregedni: végy öt nyugdíjast, nőt és férfit vegyest, költöztesd őket egy fedél alá, és kis idő múlva máris vége az időskori nyugalomnak. Szerelmi csatározások, féltékenység, múltbéli titkok. Persze sok nevetéssel, keserédes bájjal. Az Együtt élhetnénk amúgy komoly problémát boncolgat: mennyi öröm marad az élet végén? A válasz nagyjából ez: amennyit kicsikarunk belőle. Az idős baráti társaság kissé különc, ám a francia filmek nézőinek eléggé ismerős figurákból áll: egy balos anarchista, akit gazdag felesége tart el, egy nőbolond fényképész, aki a kéjt hajszolja mindenáron, egy memóriazavaros kedves flótás, és az ő ma is dögös amerikai felesége. És persze keresztbe-kasul szeretői voltak egymásnak, és még így reumásan, emlékezetkieséssel és halálos betegséggel küzdve sem mondanak le a flörtről vagy a nagy indulatokról. Ráadásképpen egy szerény német fiú sertepertél körülöttük tudományos megfigyelés céljából. Nem véletlenül, hiszen az idősek társadalma a fejlett országokban gyakran szinte zárványként létezik. Ez a film viszont képes megmutatni, hogy az alkonyzónában is tombolnak az érzelmek, sőt a hormonok is.
