Audrey Tautou újabb tündéri filmmeséje

Első pillantásra semmi köze egymáshoz a Nathalie második életének és az Amélie csodálatos életének, azon kívül, hogy Audrey Tautou mindkét filmben ragyogó.

Az Amélie csodálatos élete óta Audrey Tautout nem láttuk olyan filmszerepben, amely visszaidézte volna a kultfilm elbűvölő hangulatát. A Nathalie második élete most ilyen: van benne költészet, képköltészet, ismeri a mértéket. Igaz, Amélie azóta felnőtt, bohókás vonásait elvesztette, ám megőrizte egyik jó tulajdonságát: álmai továbbra is szépek. Audrey Tautou időközben érett színésznő lett, kis szarkalábai amúgy nagyon vonzók.

Interjú a rendezőpárossal

− Attól nem tartottak, hogy a filmet majd mindig az Amélie csodálatos életéhez fogják hasonlítani?
− Stéphane Fonekinos: Audrey Tautou Franciaországban is Amélie marad örökre, bármit is csinálunk. Ám filmünk már kapott olyan kritikát, hogy Audrey Tautou első érett, komoly női szerepét játssza benne. Azt a brit plakátot pedig nagyon szeretem, ami úgy reklámozta a Nathalie második életét: Amélie felnőtt lett.
− David Foenkinos: Az Amélie csodálatos élete nem olyan realista világban játszódik, mint a mi filmünk. Amélie egy elképzelt személy, ikon lett belőle, míg Nathalie hús-vér figura.

A teljes interjúért kattintson ide »»»

A Nathalie második élete kávéházi nyitójelenete finoman visszautal az Amélie egyik helyszínére. A jóképű fiú, Francois monologizál, fogadást köt magával: ha a gyönyörű lány baracklevet rendel, megszólítja. Snitt, utca, csók, ásó, kapa, nagyharang. Mintha a szerelmesek egy giccses, havas tájat idéző üvegburában állnának tortadíszként − a Nathalie második élete kezdetektől finoman ironizál: ilyen egy szerelmi történet dióhéjban. Ám a boldog óráknak vége szakad, a tökéletes férj, Francois meghal.

Az időközben színházi színlapárus lányból üzletasszonnyá vált Nathalie eztán kap „jó tanácsot” eleget. Sármos, egyébként nős főnöke is vigasszal kecsegteti − Bruno Todeschini mindvégig fantasztikusan tenyérbe mászó −, szinte rögeszméje, hogy levegye a lábáról az özvegyet, de Nathalie megmarad önmaga. Míg egy nap be nem toppan hozzá a csúnyácska svéd beosztott, Markus, aki nem épp a legújabb párizsi divat szerint öltözködik, s talán addigi szabadidejét a tévé előtt, a kanapén nassolva töltötte. Francois Damiens mintha csak egy dán vígjátékból lépett volna elő, elképesztően szórakoztató a figurája.

Audrey Tautou remekül hozza a boldog lányt, a gyászoló nőt − fájdalma bárkit megérint a nézőtéren −, és az újrakezdés felé a jóakaratú Szküllákat és a csábító Kharübdiszeket táncos léptekkel kerülgető asszonyt. Aztán már azon töprengünk, Markus és Nathalie valóban lehetnek-e egymás társai?

Stéphane és David Foenkinos vígjátéka abban zseniális, hogy nem a „lúzernek is lehet egyszer szerencséje” típusú mesével traktál, hanem egészen más utat jár be, finoman adagolva a humort, megsejtetve azt, amit sokszor értetlenül szemlél a kliséket követő, közhelyeken edződött világ. A helyenként költői képeken túl érdemes odafigyelni a férfiak és Nathalie olykor monológként megszólaló gondolataira is: általuk még élesebb, mi érték, mi hitvány. Pazar játék, megnevettet, megríkat.

Az Amélie csodálatos életét a Nathalie második élete abban is idézi, hogy a rendezők nagyon ügyesen csempészik a filmbe, miként csodálkozik rá a gyermeki szem az élet olykor rejtett szépségére. S míg Jean-Pierre Jeunet kultfilmjének meghatározó eleme Yann Tiersen muzsikája, Stéphane és David Foenkinos filmzeneírásra Emilie Simont kérte fel. A Pingvinek vándorlása óta tudhatjuk, Emilie Simon is képes jól szíven találni az embert.

(Nathalie második élete – színes, feliratos, francia-svéd romantikus vígjáték, 108 perc, 2011)

A film rendezőivel készült interjúnk itt olvasható.