Boszorkányfeszten búcsúzik az István, a király

A jövő évadban Alföldi Róbert rendezi a Kőmíves Kelemen rock balladát a Pesti Magyar Színházban, Stohl Andrással a főszerepben. A teátrum István, a királya boszorkányfesztiválon búcsúzik.

Tölgyesi
2012. 05. 04. 11:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rosta Mária, a Zikkurat Színpadi Ügynökség producere jelentette be a Pesti Magyar Színházban: jövő év júniusában Szörényi Levente − Bródy János Kőmíves Kelemen című rock balladáját Alföldi Róbert rendezésében tűzi műsorra a teátrum, a főszerepet a Nemzeti Színház művésze, Stohl András játssza.

A Zikkurat Szörényi Levente életművének gondozója. Szörényi Levente múlt év május 21-i, Hattyúdal című búcsúkoncertjének rendezésével is Alföldi Róbertet bízta meg. Egyébként Alföldi Róbert vezérigazgatói kinevezése a Nemzeti Színház Zrt. élére 2013. június 30-ig szól.

Rosta Mária elmondta azt is: jövő évben megünneplik az István, a király rockopera harmincadik születésnapját, de több évfordulós ünnepséget a rockoperának nem terveznek.

A Pesti Magyar Színház igazgatója, Őze Áron bejelentette: a teátrum ifjúsági és családi színházzá alakul, a nagyszínpadon gyerekelőadások lesznek. Itt mutatják be Magyarországon először Janikovszky Éva Égig érő fű című darabját, Horváth Patrícia rendezésében. Az új évad első bemutatója Lázár Ervin meséje, A kisfiú és az oroszlánok lesz 2012 decemberében, Bal József rendezésében, amelyen tíz artistaképzős növendék cirkuszi számokat is bemutat.

A Sinkovits Imre Színpad továbbra is helyet ad a kísérletezésnek. A jövő évadban itt lesz látható a Don Juan Hargitai Iván, a IV. Henrik Őze Áron rendezésében, de tervezik Sztankay Ádám (a színház sajtófőnökének) a Facér pasi naplója című interaktív előadásának színrevitelét is.

Elhangzott még: nincs tervbe véve a Budapesti Kamaraszínház, a Játékszín és a Pesti Magyar Színház összevonása. A Pesti Magyar Színház költségvetése a 2009-es büdzséhez képest a felére csökkent, a kötelező húszszázalékos létszámleépítést költségeit saját erejéből igyekszik kigazdálkodni a teátrum. A színház nyugdíjas színészei vállalkozói szerződéssel maradnak a társulat tagjai.

A teátrum sikerdarabja, Szörényi Levente és Bródy János rockoperája, az István, a király ma este lesz utoljára látható kőszínházi környezetben. Az előadást augusztusban az acsai boszorkányfesztiválon búcsúztatják.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.