Cannes: esélylatolgatás a finisben

David Cronenberg versenyfilmjének pénteki vetítésével minden nagyágyú bemutatkozott már Cannes-ban. A Cosmopolis nem díjesélyes, így nem sok minden zavarhatja meg Haneke Arany Pálmáját.

David Cronenberg a sokak által várt Don DeLillo-regényadaptációval és az Alkonyat-filmek sztárjával, Robert Pattinsonnal érkezett meg a Croisette-re, hogy megméresse magát a cannes-i versenyprogramban. A kanadai kultrendező a Cosmopolisszal részben visszatért korábbi szimbolikájához, a Karambolhoz hasonlóan a gépek és test furcsa viszonya jelenik meg a vásznon, ám az aberráció ezúttal a limuzinon belül zajló emberi folyamatokban ölt testet.

A történetben egy gazdag dzsigoló fittyet hány a New York-i óvintézkedésekre, amelyekkel a várost meglátogató amerikai elnököt védik, borbélyhoz indul a dugóban. Közben találkozik különféle emberekkel, s a csömör érzését igyekszik a nézők számára közvetíteni – sikertelenül. A Cosmopolis egyszerűen unalmas mozi, amelyből hiányzik az eredeti regény fineszessége és mélysége, s marad egy szépfiú, aki nem tud mit kezdeni gazdagságával meg az azt reprezentáló limuzinnal, és sodródása óhatatlanul pusztulás felé vezet.



Cronenberg az utóbbi évek egyik legvisszafogottabb teljesítményével állt elő, amely klasszikus biztonsági játék érzetet kelt, s éppen annyira nem kommersz, hogy távol maradjanak az Alkonyat-rajongók, annyira meg nem szerzői, hogy az art mozik közönsége szeresse a filmet. De hogy a cannes-i nagyzsűri mellőzni fogja, az borítékolható, így egy nappal és két versenyfilmmel a fesztivál vége előtt szinte kijelenthetjük, Michael Haneke nyeri az Arany Pálmát, a legjobb rendezés díját valószínűleg Jacques Audiard kaphatja a Rust and Bone-ért (miután előzőleg 2009-ben már megkapta a zsűri nagydíját), Abbas Kiarostami pedig a zsűri nagydíjára esélyes a Like Someone In Love-val.

A versenyprogram sztárkavalkádja mellett kevés szót ejtettünk a párhuzamos szekciókról, pedig nagy sikerrel mutatták be azt a Havannáról készített szkeccsfilmet, amelyet hét rendező közösen készített a kubai fővárosról. A Siete días en La Habana című, kétórás alkotásban mutatkozott be először rendezőként Benicio del Toro. Az Oscar-díjas színész mellett Laurent Cantet, Az osztály című filmmel négy évvel ezelőtt Arany Pálmát nyert francia rendező, Julio Médem és Pablo Trapero argentin, Juan Carlos Tabío kubai, Gaspar Noé szintén francia, valamint Elia Suleiman palesztin rendező vett részt a spanyol és francia forgalmazók által támogatott film forgatásában. A negyedórás epizódokban mindegyik alkotó egy-egy fiktív történeten keresztül rajzolja fel saját portréját Havannáról, hasonlóan a korábban Párizsról, illetve New Yorkról szintén nemzetközi rendezőcsapattal készült szkeccsfilmekhez.

Az opusok mintegy felében egy külföldi szemszögéből ismerhetjük meg a kubai fővárost. Del Toro egy amerikai diákot kísért el a kubai éjszakába, Pablo Trapero kisfilmjében Emir Kusturica szerb rendező önmagát játssza a havannai filmfesztiválon, Julio Médem drámájában egy spanyol impresszárió ajánl új életet Európában egy kubai énekesnőnek, más rendezők viszont egy-egy rövid történet formájában életképszerűen mutatják be a havannaiak szegény, de vidám és szolidáris világát.

Az alkotások közül kiemelkedik Elia Suleiman Egy kezdő naplója című epizódja. A rendező saját szavai szerint egy egyszerre önmagához és a városhoz is hű művet akart készíteni, arra törekedve, hogy elkerülje a Kubáról kialakult sztereotípiákat. A palesztin rendező kisfilmjében „saját tudatlanságát” osztja meg a nézőkkel Havannáról. Őt magát látják a nézők eltévedni egy luxusszálloda folyosóján, majd sétálgatni a kubai forradalom emlékhelyein, miközben arra vár, hogy Fidel Castro fogadja az után, hogy befejezte éppen aktuális beszédét, amelyet élőben közvetít órákon át a televízió. Suleiman időnként betér a havannai palesztin nagykövetség impozáns, de üres épületébe, ahol összesen egy férfi tartózkodik, de az is gyümölcsökkel foglalkozik a kertben. Az épület előtt pedig egy „hatalmas és nevetséges” Arafat-szobor trónol. „Találtam a kubaiak által szolidaritásból az intifádáról készült festményeket is„ – mesélte Cannes-ban a rendező, akinek a filmben nem ízlenek a helyi koktélok, nem szereti a kubai táncokat, és sem a luxusszálloda, sem a tengerpart nem nyeri el a tetszését. A teljesen mozdulatlannak ábrázolt világban azonban az emberek kedvesek, szeretetre méltók és szinte költőiek.

Cannes a filmek mellett is vonzza a hírességeket a fesztivál idején, amelyre jó példa volt AIDS elleni küzdelem támogatására rendezett amfAR gála, ahol a résztvevők között volt Adrien Brody, Milla Jovovich és Janet Jackson is. Az esemény helyszíne ezúttal is egy luxushotel volt, a vörös szőnyegen felvonult Kylie Minogue énekesnő és Doutzen Kroes modell is. Az est legérdekesebb ruhakölteménye Milla Jovovich színésznőé volt, a filmcsillag egy futurisztikus viseletet választott magának. A meghívottak között szerepelt Diane Kruger, aki élettársával, a színész Joshua Jacksonnal érkezett. Részt vett a jótékonysági gálán Michel Hazanavicius, A némafilmes című Oscar-díjas alkotás rendezője, valamint a film női főszereplője, Berenice Bejo is. Boris Becker révén nemcsak a filmvilág, hanem a sportélet is képviseltette magát. Az amfAR amerikai segélyszervezet az utóbbi húsz évben több mint hetvenmillió dollárt gyűjtött össze a filmfesztivál idején tartott jótékonysági gáláival.

Az elmúlt másfél hét fényében nem volt meglepő, hogy cannes-i filmfesztivál elnöke szerint nem szabadna tovább nőnie a rendezvénynek, ugyanakkor megoldhatatlannak látja a helyzetet, miután évről évre egyre nagyobb a filmek és a sztárok iránti médiaérdeklődés. „Nem kéne tovább növekednie. Cannes a leggyönyörűbb város egy filmfesztiválhoz, amelynek továbbra is élvezetesnek és nem stresszesnek kellene lennie” – mondta Gilles Jacob a Nice Matin című regionális napilapnak adott interjúban. Hozzátette: „Ugyanakkor egyre több média szeretne jelen lenni, és nem tilthatjuk meg nekik a részvételt. Ez szinte megoldhatatlan helyzet.”

A 65. cannes-i filmfesztiválról több mint négyezer újságíró tudósít. Az olimpiai játékok után ez a rendezvény számít a világ legjelentősebb médiaeseményének. „Régen Kirk Douglas focizott az újságírókkal, a sztárok pedig gyalog jártak le a Croisette-n a tengerpartra. (…) A közönség számára a varázs továbbra is megvan, de manapság hatalmas a felhajtás a menedzserekkel, ügynökökkel, impresszáriókkal, a színészek pedig csak sötétített ablakú limuzinokkal hajlandók közlekedni” – emlékeztetett a fesztivál elnöke. Jacobnak az sem tetszik, hogy egyes sztárok még a vörös szőnyeges felvonuláskor sem szólnak az emberekhez. „Sokan csak a kötelező minimumot nyújtják, egy rövid napot szánnak a sajtóra, aztán elmennek. Tiszta nagyüzem. Már nem emberi” – fogalmazott Jacob, aki 1977-től áll a cannes-i fesztivál élén.