A nemcsak rendezőként, hanem producerként és forgatókönyvíróként is nevet szerző Shindo Kaneto élete összefonódott a mozi és a huszadik század történetével: a földműves családból származó fiatal fiú az 1930-as évek óta dolgozott a filmszakmában, eleinte segédlaboránsként, majd forgatókönyvíróként aratott sikereket.
Nevét akkor ismerik meg szélesebb körben és Japán határain túl is, amikor az amerikai cenzúra megszűnése után elkészíti a Hirosima gyermekei című filmet 1953-ban. A tragikus történelmi esemény több munkájában is visszaköszönt (5-ös számú Szerencsés Sárkány, Anya).
Az igazi elismerést és a nemzetközi hírnevet a hatvanas évek hozták el számára. Az 1960-as Kopár sziget megrázó film az emberi akaraterőről. A szigetet vérrel és verítékkel megművelő család küzdelme egyszerre tiszteletet parancsoló és hiábavaló, a film a néma lázadásról mesél – kevés szóval, erős képi világgal.
Shindo a japán történelem régmúlt korszakait is megidézte filmjeiben, ám esetében többről van szó, mint kosztümös filmekről: az Onibaba című film hősnői például a középkori országban szamurájok megöléséből és kirablásából tartják fent magukat. A közönség körében is sikeres film kapcsán a kritikusok a szexualitás és a halál témájának merész ábrázolását értékelték.
Majdnem hosszú élete végéig alkotott. Utolsó filmjét 2010-ben készítette el. Az Icsimai no hagaki (Levelezőlap) című film Japán idei nevezettje volt a legjobb idegen nyelvű film Oscarjára, és elnyerte a Tokiói nemzetközi filmfesztivál különdíját.
Rá emlékezve egy részlet a Kopár sziget című filmből:
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!