Földönkívüliek érkeznek minden mennyiségben

A Men in Black: Sötét zsaruk 3 alkalmából elővettünk néhány jó kis ufó-filmet. Esetek, amikor a földönkívüliek a bolygónkra érkeznek, s az embereknek ezzel a ténnyel valamit kezdenie kell.

E.T. – A földönkívüli

Minden ufófilmek etalonjává vált Steven Spielberg E.T.-je, ha más miatt nem, hát azért, mert éveken át minden idők legnagyobb bevételt elért filmjeként tartotta számon a köztudat. Spielberg második találkozása a földönkívüliekkel az 1977-es Harmadik típusú találkozások után ismét egy barátságos ufó-szándékról mesél. A kis E.T. semmi mást nem szeretne, mint hazamenni, s esetleg hazatelefonálni, amit értő kisgyerekek próbálnak is megvalósítani neki, de a gonosz felnőttek inkább kísérleteznének rajta. Az E.T. arról mesél, hogy nem szükségszerűen minden ufó gonosz, amit nem ártott újra és újra hangsúlyozni az évtizedeken át sulykolt földönkívüli-kép és inváziós filmek tömegei után.

Marslakó a mostohám

Még csak nem is lett akkora siker az USA-ban, nálunk mégis valamilyen érthetetlen oknál fogva kultikussá vált a Marslakó a mostohám. Egy alapvetően semmitmondó romantikus történetet dobtak fel azzal, hogy a csúcsformában lévő Kim Basingerre azt mondták, földönkívüli. Az extravagáns ruhákban futkározó, valószínűtlen szépségként előadott hölgy legalább annyira emlékezetes volt, mint az ócska gonosz, aki a retikül mélyéről osztotta az észt. Dan Aykroydról mindenesetre egy pillanatig sem lehetett elhinni, hogy csillagász, sem hogy apa, de ez nem okozott nagy zavart a befogadás szempontjából, meg sokkal emlékezetesebb volt Tom Jones Kiss című száma az ufó érkezésekor. Apropó, ne feledjük el, hogy Kim alapvetően rossz szándékkal érkező földönkívüli volt, de a szex és szerelem rádöbbentette, érdemes az embereknek életben maradniuk. Köszönjük!

A mélység titka

James Cameron tán legjobb filmjében az óceán mélyén pihengetnek ufók, az emberek pedig véletlenül akadnak rájuk. Aztán persze barátságos szándékkal közelednének, de az emberek persze azt hiszik, hogy támadni akarnak. Ed Harrisék pedig csak azért jönnek rá ártatlan szándékaikra, mert nem katonák, mint mindenki más az expedícióban körülöttük, hanem egy olajkutató csapat alkalmazottai. Cameron talán saját magát lepte meg a legjobban egy ilyen, barátságos és a vizuális effektusokban nem a trancsírozást sulykoló mozival, amelyből kiderül, hogy cápák mellett még sok mindent rejt a mély, s néhány titkokról talán jobb, ha nem is tudunk.

Idegen arcok

És íme, egy drágakő a brit független film világából. Kültelki suhancok élik, vidáman erőszakos hétköznapjaikat a gettóban, amikor egyszer csak ufók hullanak alá az égből. Miután azonban szándékaik egyáltalán nem barátságosak, a banda politikailag egyáltalán nem korrekt módon elkezdi a ritkításukat. Jó látni, hogy a lézengő fiatalok végre találnak egy célt céltalan életükben, s olyan szorgalommal aprítják az ufókat, mint amennyire az iskolában sosem voltak aktívak. A Haláli hullák hajnala alkotógárdája igazi szatirikus nézőpontot választott: mind a műfaji sematizmust, mind a társadalmi állapotot pellengére állítja a film, s teszi mindezt irigylésre méltó frissességgel és pofátlansággal.


Paul

Mi lehet egy igazi geek álma? Például elmenni a San Diego-i Comic Conra, ahol a világ képregényőrültjei és számítógépes játék fanjai egyesülnek a boldog infantilizmus nevében. Ezen felül talán már csak egy földönkívülivel való találkozás szabadíthat fel több örömhormont egy kockában. Két főhősünkre ez a jó sors vár: összeakadnak Paullal, aki egy titkos katonai laborban múlatta évtizedeken át az időt, egészen a szökéséig. A filmre sokan ültek be bizakodva, hiszen a remekül összeszokott komikuspár – Simon Pegg és Nick Frost – korábban már olyan eszement és veszettül vicces filmekkel bizonyított, mint a Haláli hullák hajnala és a Vaskabátok. A trükk most sajnos nem működik, jó indulattal is csak bájos a film, már-már családi mozi, kevés igazán ütős poénnal. Nem árt, de nem is használ.

Super 8

Szinte már el is felejtettük, hogy Hollywood valamikor megbízható rendszerességgel szállított minőségi ifjúsági filmeket, és ezek olyan igyekvő szakik keze alól kerültek ki, mint amilyen például Spielberg mester. Hogy ezek a filmek milyen kellemes emlékeket hagytak bennünk, azt a 2011-ben mozikba került Super8 című film láttán merült fel az emberben: ahogy a nagy elődök, ez a film is tökéletesen egyensúlyoz az izgalmak és az érzelmek között, a 70-es évekbe helyezett sztori fordulatos, a gyerekszereplők pedig magabiztosan viszik el a vállukon a filmet. A távoli galaxisból idecsöppent, nem éppen barátságos kozmikus fenevad bármilyen ijesztőnek is bizonyul, a feszültséget a szereplők közötti érzelmi konfliktusok tartják fent, az pedig zseniális húzásnak bizonyul, hogy a kisklambók a film elején egy horrorfilmet próbálnak leforgatni – nem csak a sztori miatt bizonyul ez fontos momentumnak, hanem emlékeztet az időkre, amikor a filmezés még igazán vágyálom tudott lenni.

Cowboyok és űrlények

Van, amikor a szinte tökéletes alapötlet után rögtön elfogy a kreatív szufla, de az alkotók és/vagy a producerek mégis ragaszkodnak ahhoz, hogy film legyen a kezdeti homlokra csapásból. Mert az tényleg ütős sziporka, hogy helyezzünk egy űrlényinváziót western környezetbe, és ha ehhez még a néhai Indiana Jones szellemét is meg tudjuk idézni a kissé már vénülő, de azért még mindig fickósan teljesítő Harrison Ford előadásában, akkor nem lehet nagyot bukni. Pedig de. Ez a film sajnos éppen csak azokat az összetevőket nélkülözi, ami az említett régész kalandjait olyan szerethetővé tették: a humort, a könnyedséget és a jól felépített, fordulatos cselekményt. Ennek hiányában csak a görcsös igyekezet és a kötelező csetepaté marad, és egyáltalán nem sikerül a két filmes zsáner jól ismert jellegzetességeit kijátszani egymás mellett.

District 9

Ritkán sikerül egy remek ötletet következetesen végigvinni egy egész film terjedelemben, de Neill Blomkamp rendező nem ingott meg, a végeredmény pedig őt igazolja. Pedig rizikós játékba kezdett, amikor kitalálta, készüljön egy áldokumentumfilm, ami azt örökíti meg, hogy a Dél-Afrikában „hajótörést” szenvedő földönkívüliek hogyan próbálnak beilleszkedni a társadalomba, egy olyan társadalomba ráadásul, ami amúgy is a faji előítéletek súlya alatt nyög. A főszereplőnek választott ügyefogyott hivatalnok szemszögéből láttatott történet kegyetlen szatíra: hősünk egy sérülés következtében átalakul undorító űrbéli „rovarrá”, és így elég hatásos leckét kap a különféle társadalmi előítéletek természetéről. Erős, helyenként szinte gyomorforgató mozi, és egyúttal valamiféle beteges humor is belengi.

Szereti a filmcsokrokat? Kattintson ide!