A főváros tulajdonában lévő, a ferencvárosi Soroksári út közlekedési csomópontjában, a Rákóczi híd mellett hetek óta épülő, szállítmányozási konténerekből kialakított építmény- és parkegyüttes, a Budapest Park csütörtöki megnyitóját az utolsó pillanatban, a szervezők számára ismeretlen okok miatt megakadályozta a ferencvárosi önkormányzat jegyzői hivatala – áll a Budapest Parkot üzemeltető Kultúrtér Kft. közleményben.
A szervezők tájékoztatása szerint ferencvárosi önkormányzat jegyzője, dr. Nagy Hajnalka a nyitás napján sem adta ki a „zenés-táncos rendezvények tartására” vonatkozó engedélyt a park üzemeltetői számára, holott az üzemeltetők állítása szerint az engedély kiadásának feltételei, a szükséges szakhatósági engedélyek rendelkezésre álltak, és az engedély kiadásának határideje (a kérelem beadásától számítva) pedig április 27-én lejárt.
A nagyrendezvények megtartásához szükséges – az engedélyek sorában az utolsó szükséges – engedély kiadásának elakadásáról ma délután 2-ig hivatalos információt sem a jegyzőtől, sem a ferencvárosi önkormányzat illetékeseitől nem kaptak a park szervezői. A közleményben azt írják: az elmúlt napokban többszöri próbálkozás ellenére sem tudtak a jegyző asszonyhoz személyesen bejutni, a jegyzői titkárságtól jövő hét hétfőre kaptak a szervezők időpontot a személyes konzultációra.
„A park nyitásra kész, Richard Dorfmeister már Budapestre érkezett, a Kowalsky és a Vega gőzerővel próbál péntekre, a Slam Poetrys csapat pedig már szombatra faragja a rímeket. A tegnapi hangpróba és a környezet zajhatármérése is sikeres volt, minden érték a határérték alatt volt. A közösségi portálok és a levelek, valamint a jegyvásárlók visszajelzése alapján sok ezren várják a park mai megnyitását.” – áll a sajtóközleményben.
A szervezők a mai napon személyesen megkeresték dr. Bácskai Jánost, Ferencváros kultúrabarát polgármesterét, hogy a tájékoztassák a helyzetről. „A polgármester nagyon készséges és megértő volt a váratlanul megjelenő parkosokkal, támogatásáról is biztosította őket, ugyanakkor tekintettel arra, hogy ez a kérdés kizárólag jegyzői hatáskör, nincs ráhatása a kérdéses engedély kiadására” – írják a látogatás eredményéről a szervezők, akik a „zenés-táncos rendezvények tartására” vonatkozó engedély hiányában úgy döntöttek, hogy a parkot nem nyitják ki, a Nagyszínpad hazai és nemzetközi koncertjeit egyelőre lemondják.
A nyitó hétvégére a jogszabályok maximális betartása mellett, a működési engedély és valamennyi hatósági engedély birtokában a park területén lévő két kis helyszín, a zártkörű Hoppá klub és az underground és az elektronikus zenei műfajok fedett helyszíne, a Pop-Art Electronic megnyitását ígérték. A már Budapesten tartózkodó Richard Dorfmeister, aki a nyitó koncertet adta volna a Park nagyszínpadán, végül ez utóbbi klubhelyszínen is vállalta a fellépést.
Időközben a ferencvárosi jegyző is reagált a történtekre: szerinte több aggály is felmerült a Budapest Park működésével kapcsolatban, az engedélyeztetési eljárások pedig még folyamatban vannak, legkésőbb május 29-ig kell döntést hozni az ügyben. Nagy Hajnalka mindezt azután közölte, hogy a Budapest Park arról adott tájékoztatást: a IX. kerületi jegyző ellenjegyzésének hiányában nem tarthatnak nagyrendezvényeket.
A jegyző közleménye szerint a Kultúrtér Kulturális Szolgáltató Kft. március 23-án nyújtott be kérelmet rendezvénytartási és működési engedély, a zajkibocsátási határérték megállapítása és bejelentés-köteles kereskedelmi tevékenység nyilvántartásba vétele ügyében egy Soroksári úti ingatlanra. A jegyző jelezte, hogy a kereskedelmi tevékenységet a hatóság április 10-én nyilvántartásba vette, a további három engedélyezési eljárás folyamatban van. Az összegzésben olvasható, hogy a működési engedélyről május 8-ig kell döntést hozni, míg a zajhatárérték megállapítása ügyében – amelyben hiánypótlást kért a hatóság – május 7. az eljárás határideje.
A rendezvénytartás engedélyezése kapcsán tartott első, április 19-iki helyszíni szemle nem volt eredményes, mivel a követelmények teljesítéséhez szükséges munkálatokat a kérelmező addigra nem fejezte be – írta Nagy Hajnalka, hozzátéve, hogy az egy héttel későbbi szemlébe a szakhatóságokat is bevonták.
A jegyző ismertetése szerint a fővárosi és az ez alapján készült kerületi szabályozási terv az ingatlanra 400 férőhelyes P+R parkoló kialakítását írja elő, ez pedig nem építési engedélyhez kötött eljárásban is érvényes, nincs lehetőség a tervtől eltérő hasznosításra. A közlemény szerint a főépítészi állásfoglalásról a kérelmezőt is értesítették. Megjegyezte azt is, hogy az érintett ingatlan osztatlan közös tulajdon egy gazdasági társasággal, amely számára biztosítani kell a jogszabályok szerinti jogokat, egyebek mellett a jogorvoslathoz való jogot.
A tájékoztatás szerint a rendőrség szakhatósági nyilatkozata köz- és közlekedésbiztonsági szempontból is aggályosnak tartja a rendezvényhelyszínt, közvetlen parkolási lehetőség hiányában a gépjárművek megállása veszélyeztetheti az érintett útszakaszokon közlekedők biztonságát. Ugyancsak a rendőrség jelezte, hogy a tervezett beléptető kapunál – amely egyben a kiléptetés helyszíne is – torlódások alakulhatnak ki, így a terület nagyságára tekintettel ez az élet és testi épség megóvása szempontjából szintén aggályosnak minősíthető.
A hatósági állásfoglalás kevesli a tervezett biztonsági személyzet létszámát és kifogásolja azt is, hogy egy esetleges vészhelyzet esetén a négysávos Kvassay úti szakaszra és a hatsávos Soroksári útra „ürítenék” a tömeget.
A jegyző közleményében kiemelte: az állásfoglalások birtokában jogszerűen legkésőbb május 29-ig kell a döntést meghozni. Mint írta, a vonatkozó jogszabályi rendelkezések szerint zenés, táncos rendezvényt csak jogerős rendezvénytartási engedély birtokában lehet tartani, továbbá a működés csak jogerős zajkibocsátási határérték megállapításáról szóló határozat alapján kezdhető meg, ám jelen esetben a fent leírtak miatt még az alaphatározat kiadása sem történt meg.
Hangsúlyozta azt is, hogy az ügyfél az általa megjelölt rendezvénykezdési időpontot nem egyeztette előzetesen a hatósággal, noha az ügyintézési határidő számításánál egyébként sem a kérelemben megjelölt nyitási időpont, illetőleg az esetleges üzleti szempont az irányadó.
„Az engedélyek hiányában, illetve a korábban a kérelmezővel közölt aggályok ismeretében a kezdési időpont meghatározása – mely egyébként már hetekkel megelőzően a médiában is nyilvánosan meghirdetésre került – nem hatósági kérdés, hanem a kérelmező felelőssége” – közölte Nagy Hajnalka.