Azok közül a színészek közül, akikkel újonnan találkozhat a közönség az Új Színházban, Bordán Irén, Brunner Márta, Deák Péter kaposvári egyetemi hallgató, Dörner György, Fazekas Zsuzsa, ifj. Farkas Sándor, Gregor Bernadett, Helyey László, Incze József, ifj. Jászai László, Kautzky Armand, Koncz Andrea, Koncz Gábor, Kökényessy Ági, Lux Ádám, Maros Gábor, Papp Attila, Szabó Sipos Barnabás, Szakács Tibor, Szarvas Attila, Tóth Auguszta, Tóth Tamás, és Ujréti László nevét említette meg Pozsgai Zsolt főrendező.
Mint korábban már bejelentették, az igazgatóváltás után többen távoztak a társulattól: Földes Eszter, Galkó Balázs, Gáspár Sándor, Hirtling István, Száraz Dénes, Takács Kati, Pokorny Lia, legutóbb pedig Eperjes Károly döntött úgy, hogy máshol folytatja a pályáját. A Színház.hu portálnak adott interjúban Pozsgai Zsolt úgy nyilatkozott: minden színházi ember tudja, időről időre más társulathoz, más közegbe kell mennie ahhoz, hogy fejlődjön, művészileg megújuljon.
„Ki mondja, hogy baj, ha Gáspár Sándor a Nemzetihez szerződik? Vagy Eperjes Károly művészeti vezető lesz immár főállásban? Vagy Takács Kati egy formálódó, izgalmas vidéki társulatnál mutathatja fel vitathatatlan tehetségét, akár a kaposvári fiatalok épülésére?” – sorolta a főrendező, aki azt mondta: a korábbi társulatból azonban nagyon számított Hirtling István munkájára, megviselte a távozása.

Megöltek egy nőt Budapesten