A Csillagok éve elnevezést adták a műsortervnek, mert a premierek szerzői, a művek értéke és a társulat művészei egyaránt rászolgáltak a csillag minősítésre – magyarázta a Budapesti Operettszínház főigazgatója, Kerényi Miklós Gábor. „Bármelyik szerepkört vizsgáljuk, a primadonnáét, a bonvivánét, a táncoskomikusét, a szubrettét, mindegyikben két–három, sőt négy fiatal tehetségre oszthatunk egy-egy feladatot, így lesz ez az évad első premierjén is” – tette hozzá.
Kálmán Imre talán világszerte legtöbbet játszott operettje, a Marica grófnő címszerepét például Bordás Barbara, Fischl Mónika és Kalocsai Zsuzsa is alakítja októberben. Októbertől a Bartók+Puccini Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon bemutatott Bohém Casting Budapesten is, a Thália Színházban látható.
Visszatér a Budapesti Operettszínházba a „magyarok királynéja”, Elisabeth, azaz Sissi, a bemutatószámba menő felújításon Dolhai Attila nem Rudolfot, hanem a Halál szerepét alakítja, Janza Kata mellett Vágó Bernadett is bemutatkozik Erzsébetként, a gyerek Rudolf királyfi pedig a merénylő Luccheni alakjába nőtt bele.
Ábrahám Pál revüoperettjét, a Viktóriát nemcsak több német színház, hanem a Nagymező utcai teátrum is újra felfedezi. A kalandos történetet Béres Attila állítja színpadra. Márciusban ősbemutatóra kerül sor, Tamási Áron Ördögölő Józsiás című, 1952-ben írott darabjából Tolcsvay László és Bori Tamás ír zenés fantasyt. A tündérországban játszódó történet főszereplői között lesz Vágó Zsuzsi, Kékkovács Mara, Mészáros Árpád Zsolt, Szabó Dávid.
A Ghost című híres film muzikelváltozata az évad utolsó premierje. A londoni Westend és a New York-i Broadway után a Nagymező utcában is eredeti verziójában kel életre Glen Ballard, Dave Stewart és Bruce Joel Rubin műve. A számtalan trükkben bővelkedő londoni előadást nem másolhatják, saját színpadi megoldásokat kell kitalálniuk – jegyezte meg Kerényi Miklós Gábor.
Az elmúlt évad teljesítményeit jutalmazták a Csillag-díjjal hat kategóriában egy napilap, a Blikk olvasóinak szavazata alapján. Az évad operettszínésznője Bordás Barbara, színésze Peller Károly lett. Az évad muzikelszínésznőjévé Vágó Zsuzsit, színészévé Feke Pált választották. Az évad felfedezettje Dancs Annamária lett, az évaddíjat Dolhai Attila érdemelte ki.
A Csillagok éve lesz a Budapesti Operettszínházban
A Budapesti Operettszínház következő évadjának tervét ismertették hétfő este a Kogart-házban, s egyben átadták hat kategóriában a Csillag-díjakat is.
2012. 06. 18. 22:52
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!