A képet zártkörű ünnepségen mutatták be a pécsi Csontváry Múzeumban, ahol szombattól szeptember közepéig lehet látni az 1902 körül készült alkotást. A kép 2006-ban a hazai árverések történetében rekordáron, 230 millió forintért kelt el. A Csontváry átmeneti korszakának fő műveként számon tartott, 288 millió forintra becsült festményt több műalkotással együtt idén márciusban ellopták egy budapesti lakásból. A tárgyak szerencsésen előkerültek, a Szerelmesek találkozását az egyik tolvaj apósának fővárosi otthonában, egy szekrény mögött befalazva találták meg.
A képet eddig még sohasem állították ki, a hat évvel ezelőtti aukcióig sem a szakma, sem a közönség nem láthatta teljes egészében, reprodukálva is csak egy részlete szerepelt Lehel Ferenc 1931-ben megjelent Csontváry-monográfiájában. Fabényi Júlia, a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságának igazgatója reményét fejezte ki, hogy a Szerelmesek találkozása iránt nemcsak Pécsről, de Magyarországról és külföldről is nagy érdeklődés mutatkozik a következő három hónapban.
Sárkány József művészettörténész, a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága művészettörténeti osztályának vezetője személyesen vette fel a kapcsolatot a kép tulajdonosával, aki hajlandó volt kölcsönadni a festményt azért, hogy azt egy ideig a nagyközönség is láthassa. A kép jelenlegi tulajdonosa pénzt nem kért, a múzeumnak mindössze a szállítási és a biztosítás díjat kell kifizetnie a kiállítás idejére. A festmény szeptembertől visszakerül a műgyűjtő magánkollekciójába.