Félmilliárd forintról döntött a filmalap

Több mint félmilliárd forinttal támogatja újabb filmek gyártását, illetve gyártás-előkészítését a Magyar Nemzeti Filmalap (MNFA) Filmszakmai Döntőbizottsága; a támogatásnak köszönhetően az elsőfilmes Bodzsár Márk, Hajdu Szabolcs, Sós Ágnes dokumentumfilmes és Gárdos Péter is elkészítheti új filmjét.

Grund
2012. 06. 20. 14:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bodzsár Márk Örök béke címmel készülő filmje 205 millió forint gyártási támogatásban részesült; a forgatás a tervek szerint már augusztus végén megkezdődik. A filmalap tájékoztatása szerint a mentősök mindennapjaiba betekintést nyújtó film főszereplője a délszláv háborúból menekülő Milán, aki belecsöppen a temetkezési „bizniszbe”, amikor mentős asszisztensként kezd dolgozni Magyarországon. Az egészségügy és a temetkezési üzletág összefonódásáról szóló film főszerepeiben Ötvös András, Keresztes Tamás és Rába Roland lesz látható.

Bodzsár Márk több sikeres rövidfilmet rendezett, első játékfilmtervével elnyerte a berlini Nipkow-ösztöndíjat, és tavaly Tallinnban már díjazta a nemzetközi szakma. Az Örök béke című filmterv fejlesztése hat hónapon át folyt a filmalap szakmai támogatásával. A 305 millió forint összköltségvetésű produkció az Unio Film gyártásában készül; producere Bodzsár István, koprodukciós partnere a Sparks Kft., operatőre pedig Reich Dániel. A korábban Isteni műszak munkacímen futó projekthez már készült egy 12 perces demo, amelyet eddig közel tízezren tekintettek meg a YouTube-on.



Hajdu Szabolcs (Fehér tenyér, Bibliothéque Pascal) hatodik játékfilmje, a Délibáb (Mirage) összesen 300 millió forint filmgyártási támogatásban részesült előszerződés formájában. A film egy Tar Sándor-novella szabad adaptációja, egy fekete bőrű futballista története, aki egy alföldi tanyára kerül, ahol rabszolgasorba kényszerül. A neowestern műfajú Délibáb a Mirage Film Studio és a Partnersfilm koprodukciójában készül, a tervek szerint angol és szlovák partnerekkel; producere Taschler Andrea, Kovács Gábor és Pataki Ági.

Sós Ágnes többszörösen díjazott dokumentumfilmes Szerelem patak munkacímmel készít „tabufilmet” egy özvegy parasztemberről, akinek a sorsán keresztül felvillannak a testi-lelki szerelem és életöröm hol drámai, hol boldog pillanatai. Az egész estés dokumentummese gyártója a DokuArt, producere a rendező és Ugrin Julianna. A filmalap a támogatási összeget a koprodukciós együttműködés végleges kialakítását követően határozza meg.

Gárdos Péter Hajnali láz című terve 7 480 000 forint filmgyártás-előkészítési támogatásban részesült. A forgatókönyv fejlesztése januárban kezdődött meg a filmalapnál, a végleges verziót tavasszal fogadta el az MNFA Filmszakmai Döntőbizottsága.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.