Fesztivállal indul a hét Veszprémben

A televíziós seregszemlék hagyományát eleveníti fel a Kamera Korrektúra fesztivál. A hétfőn kezdődő kétnapos veszprémi rendezvényen hazai és határon túli televíziós alkotások is szerepelnek.

NT
2012. 06. 25. 4:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A fesztivál mindkét napján a Városi Művelődési Központban tekinthetik meg az érdeklődők a Kamera Korrektúra televíziós seregszemle tíz kategóriájának három-három legjobb alkotását. A nevezéseket június 8-áig várták, az alkotásokat egy neves alkotókból és médiaszakemberekből álló zsűri bírálta el.

A rendező Korrektúra Kft. a szakma képviselői mellett az érdeklődőket is színes programokkal várja: hétfőn a Petőfi Színház kertje a veszprémi és környékbeli fellépőké, színpadra áll a Winner Versenytánc Egyesület, a Veszprémi Táncegyüttes, a Silverado zenekar és Sub Bass Monster.

A program közönségtalálkozókkal folytatódik, amelyek keretében a közmédia műsorainak népszerű szereplőivel, televíziósokkal és rádiósokkal, illetve vendégeikkel ismerkedhetnek meg a látogatók.

A Városi Művelődési Központban a Titokszobák – elvarázsol a trükkmester! című program elemeit, például a szinkron- és animációs stúdiót próbálhatják ki a látogatók. Este a Petőfi Színházban Udvaros Dorottya, Básti Juli, Holecskó Orsolya, Für Anikó, Cserhalmi György, Nagy Péter, Szegezdi Róbert, Kálloy Molnár Péter, Hrutka Róbert és zenekarának közreműködésével látható a Születtem Magyarországon című Cseh Tamás-emlékelőadás.

Kedden közönségtalálkozókkal folytatódik a lakossági program, az ünnepélyes díjátadó pedig este lesz a Petőfi Színházban. Köszöntőt mond Szalai Annamária, az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke és Vitézy László Balázs Béla-díjas rendező, a fesztivál zsűrijének elnöke.

A Színházkert szabadtéri színpadán este az idei év megasztárosai lépnek fel, majd nyilvános zenés-táncos parti zárja a rendezvénysorozatot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.