A pályázati kiírás szerint az intézmény országos és nemzetközi, a táncművészet egészét és minden ágát befogadó színházi tevékenységet folytasson. A táncművészet sokszínűségének és értékeinek gyarapításával, az előadásoknak a közönség széles rétegeihez való eljuttatásával, nyereség- és vagyonszerzési cél nélkül idehaza és külföldön kezdeményezően képviselje és menedzselje a nemzet táncművészeti értékeit.
A vezetői megbízás betöltésének feltételei között van a szakirányú felsőfokú végzettség, legalább öt év szakmai gyakorlat és legalább hároméves vezetői gyakorlat. A pályázat elbírálása során előnyben részesül, aki előadó-művészeti szervezetnél szerzett legalább ötéves vezetői tapasztalattal, a nonprofit- szférában szerzett vezetői tapasztalattal rendelkezik, illetve a szakmai munkája elismeréseként állami művészeti díjjal tüntették ki.
A pályázatok benyújtására harminc nap áll rendelkezésre. A pályázat nyertesét az emberi erőforrások minisztere bízza meg, várhatóan a nyár végén. Az új vezető kinevezése 2013. január 1. napjától 2017. december 31. napjáig szól.